Bírósági határozat ellenére sem támogatja a Trump-adminisztráció a Szabad Európát

A finanszírozás kiesése miatt a hírszervezet alkalmazottak elbocsátásába és a programok számának csökkentésébe kezdett.

Nem fizette ki a kongresszus által elfogadott pénzeket a Trump-adminisztráció a Szabad Európa Rádiónak, akik így 12 millió dollár (kb. 4,5 milliárd forint) támogatástól esnek el áprilisban, írja a The Independent.

A csoport főtanácsadója azt mondta a The New York Times-nak, remélik, az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége azonnali hatállyal elküldi az áprilisi erőforrásokat. Hozzátette, újságíróik Európa- és Ázsia-szerte óriási kockázatot vállalva dolgoznak a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádiónak, számítanak ezeknek a kongresszus által előirányzott pénzeszközöknek az időben történő kifizetésére.

A bírósági határozat még az előző hónap során született meg, amikor egy washingtoni szövetségi bíró szüneteltette Donald Trump elnök leállítási törekvéseit, és határozatában kimondta, hogy a kormányzat nem zárathat be egy, a kongresszus által létrehozott hírügynökséget.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek