F1: Visszaállt a rendszer, Verstappen egyeduralkodva nyert Szuzukában

Így Lando Norris előnye egy pontra csökkent a holland címvédővel szemben.

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon, írja az MTI.

A 27 éves pilótának ez az idei első futamgyőzelme, pályafutása során már a 64., Szuzukában pedig zsinórban negyedszer diadalmaskodott.

Verstappen mögött a vb-pontversenyben élen álló Lando Norris, a McLaren brit pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a másik McLarent vezető ausztrál Oscar Piastri állhatott fel.

Norris így mindössze egy ponttal vezet az összetettben Verstappen előtt.

A stratégiai elképzelések, illetve a gumik helyes kezelése miatt hosszú körökön keresztül csak "vonatozott" a mezőny, mindenki a számára ideális távolságból követte az előtte haladót. Egy-egy előzés ennek ellenére előfordult, de a közvetlen élmezőnyben nem történt változás.

A kerékcserékre nagyjából féltávnál került sor, a McLaren megpróbálta korábban a boxba hívni Piastrit, de egy körrel később már Norris és vele együtt Verstappen is kiállt friss abroncsokért. Ők ketten fej fej mellett hagyták el a boxutcát, de semmi nem változott, s mire minden versenyző túlesett a kerékcseréjén, visszaállt az eredeti állapot: Verstappen, Norris, Piastri volt a sorrend a dobogós helyeken.

A hajrá kezdetén a két McLaren-versenyző közel került Verstappenhez, de annyira nem, hogy a holland címvédő sikerét reálisan veszélyeztetni tudják. Verstappen ráadásul a leintésig nem hibázott és megérdemelten nyerte meg sorozatban negyedszer a japán futamot.

A vb-sorozat egy hét múlva, Bahreinben folytatódik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek