2025. január 1-jétől csak azok a pedagógusok pályázhatnak iskolaigazgatói posztra, akik elvégzik az Oktatási Hivatal által indított, két féléves igazgatóképzést. A képzésre való jelentkezéshez a iskolafenntartók jóváhagyása is szükséges - hívta fel a figyelmet a Népszava az OH tájékoztatója alapján, amit a napokban adtak ki a pedagógus-továbbképzés megújult rendszeréről.
Bár a korábban megszerzett intézményvezetői szakvizsgák továbbra is érvényesek, 2025-től új ilyen képzés már nem indítható. Ez azt jelenti, hogy az iskolaigazgatói pályázathoz csak az új képzést elvégzők jogosultak, amennyiben beleférnek az évente meghatározott keretszámba, és jóváhagyják jelentkezésüket.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az új rendszerrel az Orbán-kormány központosítja az igazgatóképzést, lehetőséget teremtve a politikai szűrésre, amely nem szakmai, hanem lojalitási alapon történhet.
A központosított képzés része az átalakuló pedagógus-továbbképzési rendszernek is. A tanároknak mostantól ötévente kell legalább 120 kreditnyi továbbképzést elvégezniük. Ebből legalább 60 kredit kötelező, a maradék választható képzés.
A kötelező továbbképzéseket kizárólag a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lehet elvégezni. Az Oktatási Hivatal jelenleg 104 ilyen képzést tart nyilván, de ezek közül a pedagógusok nem választhatnak szabadon, hanem igazgatói kijelölés alapján vesznek részt rajtuk.
A képzések többsége a 2020-as Nemzeti Alaptantervhez igazodik, melyben már hangsúlyos volt a „hazafias nevelés”. Legalább 30 olyan képzést talált a lap, amelyek kifejezetten a nemzeti öntudat és hazafias értékek fejlesztésére fókuszálnak. Ezeket szakmai körök részéről több kritika érte ideológiai jellegük miatt.