Jelentősen megemelkedtek a jogosítványszerzés költségei Magyarországon – erről számolt be a Pénzcentrumnak több közlekedési szakértő. Az áremelkedés mögött többek között a benzin, az autójavítás, a biztosítás és az autóhasználathoz kapcsolódó egyéb költségek drágulása áll. Így ma már összességében akár 800-900 ezer forintba is kerülhet, mire valaki megszerzi a B kategóriás jogosítványt.
A KSH februári adatai szerint a tanfolyamok átlagára négy év alatt 60 százalékkal emelkedett, a legfrissebb adatok szerint 360 ezer forintnál jár, azonban a szakértők szerint ennél jóval többet kell fizetni, ha valaki biztosra akar menni. Pető Attila közlekedési szakértő elmondta: egy vezetési óra ára már elérte a 10 ezer forintot, és legalább 30 órára van szükség ahhoz, hogy valaki vizsgázhasson.
A magas árak nem az oktatók hasznát tükrözik, hanem az autóhasználathoz kapcsolódó jelentős költségeket. A szakértő példaként említette, hogy egy kuplungcsere akár 4-500 ezer forint is lehet, ami a tanulóvezetők miatt sokkal hamarabb szükségessé válhat, mint egy átlagos autó esetében. Az árakat pedig tovább növelik a pótórák és a vizsgadíjak is.
Pető Attila úgy véli, a költségeken csak hatékonyabb oktatással lehetne spórolni, ám a jelenlegi e-learninges rendszer nem alkalmas a megfelelő tudás átadására. Régen a tantermi foglalkozások során lehetett kérdezni, a tananyag jobban rögzült. Az is kiderült szavaiból, hogy a fiatalok hozzáállása is változott a tanuláshoz, és nem épp pozitív irányba.