Kövér László 2006-ban: erkölcsi követelmény, hogy az EU megtagadja a segítségnyújtást a csaló kormányoktól

Orbán Viktor azon strasbourgi kijelentését helyeselte Kövér, mely szerint az EU ne nyújtson támogatást csaló és hazug kormányoknak.

„Már megint lebuktak. Itt hallható, ahogy Kövér László megerősíti Orbán Viktor 2006-os követelését, hogy az Európai Unió ne adjon pénzt Magyarországnak” - írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebookon, ahol megosztott egy 2006-os interjút Kövér Lászlóval. Ebben a jelenlegi fideszes házelnök látható a Duna TV stúdiójában, akit Orbán Viktor azon strasbourgi kijelentéséről kérdeztek, mely szerint az EU ne nyújtson segédkezet a hazug és csaló kormányoknak, egyértelműen az akkori magyar kormányra célozva.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

"Egy olyan nemzetközi közösség számára, amely mindig azt hangoztatja, hogy nem pusztán gazdasági érdekközösség, hanem az értékek közössége is, amely azt hangoztatja, hogy a demokrácia, a civilizáció letéteményese, akkor tessék komolyan venni a saját normáit a saját területén belül" - fogalmazott Kövér az interjúban, mely itt látható:

Magyar a posztban még megjegyezte, hogy "Orbán Viktor úgy van vele, ha nem lehet az ő oligarcháié az uniós pénz, akkor inkább senkié ne legyen. Azok a fideszesek hazaárulóznak most, akik évek óta hagyják lerohadni a kórházainkat, szétesni az oktatást, a MÁV-ot és akik megélhetési válságba sodorták sok millió honfitársunkat… Orbán nem tudja és nem akarja hazahozni az uniós forrásokat. A TISZA viszont a választási győzelem után azonnal hazahozza a magyar embereknek járó pénzeket."

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet