Az Egyesült Államok akár 245 százalékos vámot is kivethet a kínai importra – jelentette be a Fehér Ház a Telex beszámolója alapján. A lap külföldi forrásokra hivatkozva azt is hozzátette, hogy az intézkedés egy Trump által aláírt rendelethez kapcsolódik, amely szerint nemzetbiztonsági vizsgálatot indítanak a kritikus ásványi anyagok importjával kapcsolatban.
A szigorítás válasz Kína április 13-i lépésére, amikor korlátozta több ritkaföldfém és katonai célra is használható anyag exportját. Mivel Kína a világ ritkaföldfém-termelésének 90 százalékát adja, ez súlyosan érinti az USA-t.
Kínai tisztviselők ugyanakkor már korábban felszólították Trumpot a büntetővámok teljes eltörlésére, de az elnök ehelyett tovább emelte azokat. Peking pedig jelezte: készen áll „a végsőkig folytatni a vámháborút”, ha az USA nem enyhít.