Rogán Antal erkölcsi elégtételt vár el szankciós listáról való lekerülése után

És már tervezget egy amerikai utat.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter négy hónappal azután, hogy az Egyesült Államok szankciós listájára került, most elmondta: erkölcsi elégtételt vár azoktól, akik szerinte megalapozatlanul támadták. Az Indexnek adott interjújában kifejtette, hogy

„az a minimum, hogy erkölcsi elégtételt várok el azoktól, akik ennek kapcsán minden bizonyíték nélkül belém rúgtak”.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Rogán neve januárban került fel az amerikai pénzügyminisztérium szankciós listájára korrupciós vádak miatt, azonban kedden törölték Szijjártó Péter: az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antalt a szankciós listáról April 15. 21:02 onnan. A miniszter úgy véli, az ügy mögött kizárólag politikai szándék állt: „Ez egy politikai döntés volt, kifejezetten az amerikai demokrata kormány és Pressman nagykövet részéről. És ezt utólag a körülmények is egyértelműen igazolták.”

A politikus szerint a szankcionálását egyetlen újságcikk alapján kezdeményezték, bizonyítékok nélkül. Úgy gondolja, David Pressman nagykövet személyes bosszúja játszott szerepet az ügyben: „Azzal a feladattal érkezett ide, hogy Magyarországot belepréselje az ukrán–orosz háborúba, de ez nem sikerült. Ezért Pressman nagykövet úr csalódott volt, és ez az ő személyes bosszúja.”

Rogán arról is beszélt, hogy a volt nagykövet többször találkozott vele négyszemközt, de ezeken az alkalmakon soha nem került szóba a korrupció vádja. „Pressman nagykövet urat ittléte alatt az összes köztünk lezajlott tárgyaláson mindössze két dolog érdekelte, Ukrajna, valamint az LMBTQ-jogok” – fogalmazott.

A miniszter azt is kiemelte, hogy nem személyes diadalnak tartja a listáról való lekerülést, hanem a magyar–amerikai kapcsolatok normalizálódásának jelét látja benne. Úgy véli, az új amerikai vezetés „tekintettel van arra, hogy Magyarországnak is lehet véleménye”.

Rogán Antal a jövőre nézve egy amerikai utat is kilátásba helyezett: „Biztos, hogy el fogok menni az Egyesült Államokba, főleg azért, mert van amerikai kormányzati szereplőktől meghívásom.” Hozzátette, bár ideje korlátozott, szándékában áll valamelyik meghívásnak eleget tenni még a magyarországi választások előtt.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet