Megbírságolta a Sárvár Rádiót a médiahatóság, de a Rádió 1-et is a cukorbetegek sértegetése miatt

Túl sok volt a zene Sárváron, és kevés az infó.

Nem tett közzé a hatósági szerződésben vállaltaknak megfelelő arányban közszolgálati, a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, hírműsorszámot és szöveges tartalmat, valamint túllépte a zenei művekre vonatkozó maximális vállalását a Sárvári Média Nonprofit Kft. médiaszolgáltató által üzemeltetett Sárvár Rádió 2024. december 12-18. között, emiatt a médiatanács a médiaszolgáltatót 90 ezer forint bírsággal sújtotta, valamint a jogsértésről szóló közlemény közzétételére is kötelezte - közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa kommunikációs igazgatósága csütörtökön.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Emellett azt is jelezték, hogy a Rádió 1 Balázsék című műsorszámának 2024. november 27-én reggel 6 órától sugárzott adásában a cukorbetegekkel kapcsolatban olyan megalázó, e közösség tagjait tárgyiasító kijelentés hangzott el, amely alkalmas volt a cukorbetegséggel élők emberi méltóságának megsértésére.

A médiatanács ezért a Radio Plus Kft.-re 800 ezer, annak vezető tisztségviselőjére pedig a jogsértés ismételtségére tekintettel 75 ezer forint bírságot rótt ki. A médiaszolgáltatót a testület a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte - jelezték.

De eljárás indult az LBK Base Kft.-vel szemben is annak megállapítására, hogy a Base FM-en 2025. március 4-én reggel 8 óra 15 perces kezdettel III. korhatári kategóriában (12 éven aluliak számára nem ajánlott) műsorra tűzött "Siss" című zeneszám közzétételével a médiaszolgáltató megsértette-e a klasszifikációs rendelkezéseket.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet