Jézus feltámadását ünneplik a keresztények

A húsvét a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.

Szerte a világban ünnepelnek a keresztény vallás követői, hiszen a nagyszombat esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Isten hitelesítette Jézus üzenetét és megváltó halálát, amikor feltámasztotta őt. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy Jézus megváltó tevékenységének és az ebből következő küldetésének nincs vége. Amit Isten általa elkezdett, annak folytatódnia kell ma is - olvasható abban a közleményben, amelyet Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke, Steinbach József református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és a MEÖT elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, valamint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak vezetői írtak alá.

Hirdetni kell Isten minden embert átölelő szeretetét és az üdvösségre hívó jó hírt - emelték ki a közleményben.

Isten szereti a 21. században élő, kétségek és félelmek között vergődő teremtményeit is, "irgalmas hozzánk, tévelygő, sok gyötrelem és háború között szenvedő gyermekeihez". Húsvét győzelme az élet győzelme a halál, az elmúlás, a bűn felett, bár olyan világban élünk, ahol naponta látjuk a háborúk és a pusztítás erőinek diadalát. Az első húsvét viszont az élet diadala, a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet ajándéka. Isten ennek a jó hírnek a továbbadására kéri "övéit", hogy "minden ember szívében ott éljen a remény: Isten az élet, az örök élet ura".

Ez az örömhír teszi páratlan ünneppé a húsvétot.

"Ha élni szeretnénk, akkor fel kell fedeznünk ezen ünnep jelentőségét az életünkben" - fogalmaztak. Minden vasárnap a feltámadás ünnepe, az "élet győzelmének napja a romlás, a hiábavalóság, a kétségbeesés felett". A boldog élet titka, megtanulni ünnepelni az örök élet diadalát Isten igéjében és szentségeiben és elfogadni Isten kegyelmi ajándékait, amelyeket az őt szeretőknek készített - tették hozzá az egyházi vezetők.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek