Meghalt Ferenc pápa

„Ma reggel 7:35-kor Róma püspöke, Ferenc visszatért az Atya otthonába.”

Húsvét hétfőn elhunyt Ferenc pápa - írta a Vatican News.

Kevin Ferrell bíboros, a vatikáni camerlengo közölte, hogy „ma reggel 7:35-kor Róma püspöke, Ferenc visszatért az Atya otthonába. Egész életét az Úr és egyháza szolgálatának szentelte. Megtanított bennünket, hogy az evangélium értékeit hűséggel, bátorsággal és a legszegényebb szeretettel, a legszélesebb körben éljük meg. Hálával az Úr Jézus igaz tanítványaként mutatott példájáért, Ferenc pápa lelkét az Egy és Háromságos Isten végtelen irgalmas szeretetébe ajánljuk.”

Ferenc pápa argentin jezsuita szerzetes, a 266. római pápa, az első latin-amerikai katolikus egyházfő. Jorge Mario Bergoglio néven született 1936. december 17-én Buenos Airesben, 2013. március 13-án választották a katolikus egyház fejévé.

A katolikus egyházfő hosszas betegség után, 88 éves korában hunyt el. A Vatikán február elején jelezte, hogy a pápa hörghurutban szenved, ezért feladatait nem az apostoli palotákban, hanem a lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban látja el. Többször kórházba került. Viszont húsvétvasárnap jelen volt a Szent Péter téren az ünnepi szentmisén, de húsvéti üzenetét más olvasta fel helyette. Ezután a pápa urbi et orbi áldását adta Róma városára és a világra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet