Erdő Péter: Ferenc pápa szerette átlépni a falakat, szeretett ajtókat nyitni

A bíboros kiemelte: Ferenc pápa különös figyelmet fordított a periférián élőkre.

Ferenc pápa az "úton levő", a "meghallgató", a teremtett környezetre és a perifériákra figyelő egyházról tanított - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek hétfőn, Ferenc pápa halálhírét követően.

A bíboros a 88 éves korában, hétfőn elhunyt egyházfő munkásságának legfontosabb elemeiről szólva emlékeztetett: Ferenc pápa mindjárt a megválasztása után hangsúlyozta, hogy az egyház "úton lévő" egyház. A másik jelszava az volt: "ascoltare", vagyis "meghallgatni", "ráhallgatni a környező világra", az egyházra, az egyes emberek a problémáira.

Hozzátette: természetesen az egyházban eddig is volt "éhség erre", de ő külön hangsúlyozta.

Erdő Péter fontosnak nevezte a teremtett környezet védelmét, ami az egyház tanításában szintén korábban is jelen volt, de Ferenc pápa tanításában külön hangsúlyt kapott.

A bíboros kiemelte azt is: Ferenc pápa különös figyelmet fordított a periférián élőkre, mind a társadalom, mind a világ perifériáján élőkre, akikkel mások alig tartanak kapcsolatot.

"Tehát ő szerette átlépni a falakat, szeretett ajtókat nyitni"

- fogalmazott Erdő Péter.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet