Idén már több millió forint "szponzorpénzt" kaptak NER-közeli cégek a Szerencsejáték Zrt.-től

Bőven jutott a milliókból Szijjártó testvére cégének és a Rogán Antalt helikoptereztető családi vállalkozásnak is.

Idén eddig 295 millió forintnyi támogatást ítélt oda különféle cégeknek és szervezeteknek a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leányvállalata – számolt be a hvg.hu. A pénzek szponzorációs és közérdekű támogatásként érkeztek, de a legnagyobb összegek idén is jól ismert NER-közeli szereplőkhöz kerültek.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A lap szerint a támogatások kiosztása szinte menetrendszerűen történik: évről évre, sőt akár évente többször is jelentős források landolnak kormányközeli cégeknél, alapítványoknál. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) számításai szerint az elmúlt tíz évben több mint 22 milliárd forintot osztott szét az állami cég, ennek csaknem harmada – mintegy 8 milliárd forint – Fideszhez köthető szervezetekhez vagy személyekhez került.

Az idei legnagyobb nyertesek között szerepel a budaörsi repteret üzemeltető Aeroglobe Kft., amely 45 millió forintot kapott – tavaly 40 millióval támogatták őket. A cég egy családi vállalkozás része, amely azonos tulajdonosi háttérrel rendelkezik a FLY-COOP Kft.-vel – ez az a cég, amely Rogán Antalt, Habony Árpádot és Kövér Lászlót is szállította már magánhelikopterrel.

Szintén jelentős támogatást, 25 millió forintot kapott a TRP Hungary Kft., amely aktív résztvevője a hazai autó- és motorsportéletnek. A cég tulajdonosai között van Őry Tamás és felesége, Szijjártó Sarolta, aki a külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter testvére. A vállalkozás tavaly is ugyanekkora összeget kapott.

A támogatottak listáján szerepel a Magyar Repülőterekért és Repülésért Alapítvány, amely a tavaly januári 10 millió után idén már 40 millió forintban részesült. 25 millió forintot kapott a Média a Családért Alapítvány, míg 5 millióval támogatták a Három Királyfi, Három Királylány Alapítványt, amelynek vezetője Skrabski Fruzsina, korábbi köztársasági elnök Novák Katalin egykori tanácsadója és közeli barátja.

Újra szerepel a listán a Hangos Szó Kft. is, amely ezúttal 15 millió forinthoz jutott. A cég az Ismerős Arcok nevű nemzeti rockzenekar mögött áll, amely a "Nélküled" című, a NER nem hivatalos himnuszának tartott dallal vált ismertté. A tulajdonos Galambos Nándor, az együttes basszusgitárosa és felesége. A dal szövegét Orbán Viktor is gyakran idézi nyilvános szereplésein.

A felsoroltakon kívül 5 millió forint támogatást kapott a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet