Az emberek közel fele szerint a honvédelmi miniszternek le kellett volna mondania

Egy közvéleménykutatásban megkérdezettek háromnegyede szerint pedig nincs szükség olyan katonai kiképzésre, ahol kormánytisztviselők éles gránátot dobálnak.

A magyar lakosság 87 százaléka hallott arról a március 21-i esetről, amikor az Adaptív Védelem nevű kiképzési program során egy 29 éves női kormánytisztviselő kezében felrobbant egy gránát Éles gránát robbant egy kormánytisztviselő kezében 2025. March 22. 13:09 – derül ki a Publicus Intézet áprilisi, a Népszava megbízásából készült reprezentatív felméréséből. A súlyos baleset következtében a fiatal nő mindkét kezét elvesztette, és az arcán is sérüléseket szenvedett, míg kiképzője szintén megsérült.

A történtek nyomán a válaszadók háromnegyede (76 százalék) úgy véli, nem lenne szükség olyan katonai kiképzésre a kormánytisztviselők számára, amely éles gránát használatával jár. Mindössze 13 százalék támogatta az ilyen jellegű programokat, 11 százalék pedig nem tudott vagy nem akart véleményt nyilvánítani.

A program támogatottsága leginkább a Fidesz szavazótáborában mutatkozik: közülük minden harmadik megkérdezett szerint szükség van ilyen kiképzésre. Az ellenzéki válaszadók körében mindössze 2 százalék, míg a bizonytalanok 11 százaléka értett egyet ezzel.

A felmérés szerint sokan kényszerítést is sejtenek a programban való részvétel mögött: a válaszadók 57 százaléka úgy gondolja, nyomás nehezedett a kormánytisztviselőkre, hogy jelentkezzenek. Ezzel szemben 23 százalék hiszi, hogy a részvétel valóban önkéntes volt, míg 20 százalék nem nyilatkozott.

Az eset politikai következményeiről is megkérdezték az embereket. A válaszadók 49 százaléka szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek le kellene mondania a történtek miatt. Ezzel szemben 35 százalék nem látja indokoltnak a lemondást, míg 16 százalék nem válaszolt. A pártszimpátiák szerinti bontásból kiderül: a Fidesz-szavazók csupán 10 százaléka tartja szükségesnek a miniszter távozását, az ellenzékiek körében viszont 78 százalék támogatná ezt a lépést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet