Eldőlt, hogy mikor temetik Ferenc pápát

Ferenc pápa egyszerű, méltóságteljes temetést kért, eltérve a hagyományos pápai szertartásoktól.

Ferenc pápa temetésére április 26-án, szombaton kerül sor a Vatikánban – írja a la Repubblica. Erről a bíborosi kollégium döntött a pápai szék megüresedését követő első napon. A ravatalozást követően a hívek egész héten leróhatják kegyeletüket a Szent Péter-bazilikában, mielőtt a szertartásra sor kerülne. A temetést követően megkezdődik az új egyházfő megválasztásának folyamata is.

A temetés helyszíne, a Szent Péter-bazilika, a héten zarándokhellyé változott, ahol bíborosok, a kúria tagjai és hívek százai búcsúznak a katolikus egyház 266. pápájától. A végső nyughely azonban nem a Vatikán lesz: Ferenc pápa kívánságának megfelelően a Santa Maria Maggiore-bazilikában temetik el, ahol már előre elkészíttette a sírját.

Ferenc pápa egyszerű, méltóságteljes temetést kért, eltérve a hagyományos pápai szertartásoktól: nem lesz három koporsó, sem pásztorbot a ravatal mellett, és a testét nem a Vatikánban helyezik örök nyugalomra.

A temetés után a bíborosok megkezdik a konklávéra való felkészülést, amelyre legkésőbb május 10-én kerül sor. A világ minden tájáról érkező főpapok kilenc napon át imádkoznak a néhai pápa lelki üdvéért, majd megválasztják az új pápát.

Ferenc pápa, polgári nevén Jorge Mario Bergoglio, április 21-én hunyt el a Vatikánban található Szent Márta-házban. Halálát agyvérzés és szívmegállás okozta – közölte a vatikáni egészségügyi szolgálat. A pápát már életében megviselték az egészségi problémák, de egészen a haláláig hivatalban maradt. Holttestét még aznap este bebalzsamozták és elhelyezték a rezidencia kápolnájában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet