Engedélyezett helyszínen tartja következő tüntetését Hadházy Ákos

Így szavaztak a független képviselő követői.

Május elsején a Kossuth téren folytatódik Hadházy Ákos tüntetéssorozata, amely a gyülekezési jog szűkítése és a „technofasizmus” ellen irányul – jelentette be a független országgyűlési képviselő. A döntés egy online szavazás eredményeként született, ahol a résztvevők 75:25 arányban támogatták, hogy az új helyszín a parlament előtti tér legyen.

A hatóságok több korábbi helyszínt is elutasítottak: nem engedélyezték a demonstrációkat sem az Erzsébet hídon, sem a közeli Ferenciek terén. Hadházy a Kossuth téri demonstráció mellett azzal érvelt, hogy ott jelenleg még legálisan lehet tüntetni. Azt is hozzátette: a hatalom nem a rendbontástól tart igazán, hanem a békés, de elszánt tömegek jelenlététől. A politikus ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a demonstráció után – ha megvan rá a spontán akarat – törvényes keretek között akár tovább is lehet vonulni.

A tüntetések sorozata március közepén indult, azután, hogy a parlament megszavazta a Pride betiltását célzó törvénymódosítást. Először a Margit hídnál tiltakoztak, majd az Erzsébet hídon, minden kedden új helyszínnel. Bár a tüntetések létszáma az idő előrehaladtával csökkent, az április 15-i demonstráció már kétnaposra nyúlt, és a Várig is elértek a résztvevők. A legutóbbi tüntetést már engedély nélkül tartották meg a Ferenciek terén.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet