Teljes a bizonytalanság: senki nem tudja, hogy lehet-e szombaton például lakodalmat rendezni (frissítve)

Gyásznapot hirdetett a kormány Ferenc pápa temetése napjára, a rendelet azonban még mindig nem jelent meg. (Frissítés: csütörtök délután megjelent a rendelet.)

Bár a kormány korábban jelezte, hogy Ferenc pápa temetésének napjára, azaz szombatra nemzeti gyásznapot rendel el Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz Magyarországon 2025. April 21. 17:34 , ezt hivatalosan még nem tették közzé a Magyar Közlönyben (frissítés: csütörtök délután megjelent a rendelet, melynek lényegét itt foglaltuk össze Megjelent a kormány rendelete a szombati nemzeti gyásznapról 2025. April 24. 17:52 ). A hivatalos rendelet hiánya viszont komoly bizonytalanságot okoz az önkormányzatok számára.

Tóth János, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke a hvg.hu-nak elmondta: a vonatkozó szabályozás - melyről korábban itt írtunk - egyértelművé teszi, hogy nemzeti gyásznap esetén a középületeken elhelyezett zászlókat félárbócra kell engedni, és ki kell tűzni a fekete lobogót. Ugyanakkor van egy olyan jogszabályi pont is, amely szerint a „rendezvények korlátozhatók”, és ez komoly bizonytalanságot okoz.

A gond ott van, hogy a rendelet nélkül senki sem tudja, milyen eseményeket érinthetnek a korlátozások, például mekkora létszámú rendezvényeket lehet megtartani, és hogyan kell egy lakodalmat megszervezni ezen a napon. A jegyzőknek elvileg helyben kellene tájékoztatniuk a lakosságot, de mivel nincs hivatalos útmutatás, ezt nem tudják megtenni.

Tóth János hangsúlyozta: a települések másfél nappal a várható gyásznap előtt még mindig nem kaptak semmilyen részletes szabályozást a kormánytól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet