Szigorítana az EU: évente kellene műszaki vizsgáztatni a 10 évnél idősebb autókat

Emellett minden javítás és szervizelés alkalmával kötelező lenne rögzíteni a kilométeróra állását, az adatokat pedig egy nemzeti adatbázisban tárolnák.

Az Európai Bizottság átfogó reformot javasol az uniós járműellenőrzési szabályok terén. A tervek szerint a tíz évnél idősebb autókra és furgonokra évente kötelező műszaki vizsga várna - írja a portfolio.hu. A változások célja, hogy csökkenjen a közúti balesetek száma, valamint mérséklődjön környezetszennyezés.

A bizottság számításai szerint a szigorítások révén 2026 és 2050 között akár 7 ezer életet is megmenthetnek, és mintegy 65 ezer súlyos sérülést előzhetnek meg. Az érvelésük szerint a régebbi járművek nemcsak hajlamosabbak a meghibásodásra, hanem fokozottan szennyezik a környezetet is.

A reform értelmében minden 125 köbcenti feletti motorkerékpárra is kötelezővé válna a rendszeres műszaki vizsga. Emellett a vizsgálatok technológiai színvonala is emelkedne, különösen az elektromos járműveknél, ahol például a biztonsági rendszerek szoftvereinek működését is ellenőrizni kellene.

A kibocsátásmérésben is szigorítások jönnének: a tervek szerint a jövőben kötelező lenne az ultrafinom részecskék és a nitrogén-oxidok mérésének bevezetése, különösen a dízelautóknál. Ezzel is csökkentenék a levegőbe jutó káros anyagok mennyiségét.

A bizottság célja az is, hogy visszaszorítsa a kilométeróra-visszatekerés gyakorlatát. Ezért minden javítás és szervizelés alkalmával kötelező lenne rögzíteni a kilométeróra állását, az adatokat pedig egy nemzeti adatbázisban tárolnák. Ezek az információk más uniós országok hatóságai számára is elérhetők lennének, például jármű újraregisztrációja esetén.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés