A Magyar Nemzeti Bank alapítványainak új vezetése büntetőfeljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen csalás, hűtlen kezelés, hamis magánokirat felhasználása, a számvitel rendjének megsértése, valamint tartozás fedezetének elvonása miatt – értesült az Index egy háttérbeszélgetésen.
A lap információi szerint a jegybank igazgatósága – az Állami Számvevőszékkel egyetértésben – úgy döntött, hogy 400 millió forintos vagyonjuttatást biztosít a Pallas Athéné Alapítvány számára azért, hogy az új vezetés teljes körűen feltárhassa a korábbi pénzügyi döntéseket és tranzakciókat.
A lap birtokába került információk szerint a frissen benyújtott feljelentés az ÁSZ által lefolytatott vizsgálatot ki is terjeszti: a 2024-es évre és 2025 első hónapjaira is kiterjed.
Ez azért is különösen fontos, mert a gyanú szerint Matolcsy György jegybankelnöki ciklusának utolsó hónapjaiban olyan tranzakciók – vagy legalábbis azok előkészítése – is történhetett, amelyek célja a vagyon jelentős részének átcsoportosítása lehetett.