"Mély megrendüléssel búcsúzunk Karádi Mihálytól, aki 2025. május 8-án, életének 72. évében elhunyt" - olvasható a 9500.hu Facebook-oldalon. Karádi Mihály több cikluson keresztül vett részt Celldömölk Város Önkormányzatának munkájában, legutóbb a városfejlesztési bizottság elnökeként szolgálta a közösséget.
Mint írják, a 2024-es önkormányzati választások után ismét bizalmat kapott a választóktól, és noha egészségi állapota egyre súlyosbodott, felvette a mandátumát, és néhány képviselő-testületi ülésen is részt tudott venni. Röviddel a ciklus kezdete után azonban már a betegségével kellett megküzdenie – egy olyan harccal, amelyet méltósággal és csendes erővel viselt.
Karádi Mihály nemcsak a közéletben, hanem a hivatásában is példaértékű ember volt. Évtizedeken át dolgozott az egészségügyben, a mentőszolgálat kötelékében számtalan embernek nyújtott segítséget – gyakran életeket mentett. Munkáját mindig hivatástudattal és emberséggel végezte, ez tette őt különlegessé és elismertté a város lakói körében.
Kiemelték, halála hatalmas veszteség a családjának, Celldömölk városának és mindazoknak, akik ismerték és tisztelték. "Egy olyan embertől búcsúzunk, aki szívvel-lélekkel szolgálta közösségét – csendesen, szerényen, de megkérdőjelezhetetlen elkötelezettséggel" - zárul a bejegyzés.
Karádi Mihály a Magyar Máltai Szeretetszolgálat celldömölki csoportját is vezette, az ifjúsággal nagyon jó kapcsolatot tudott kialakítani táboroztatások, egészségügyi versenyek során.