Megnyitották a Fertő-parton az északi kikötőt, s ami talán ennél is fontosabb, kinyitották a kaput: az emberek végre újra lemehetnek a tópartra Fertőrákosnál. Barcza Attila miniszteri biztos az átadáson nagy eredménynek nevezte ezt, ugyanakkor az átlagember csalódhatott. A régi strandterületnek nyoma sincs, most a kapuktól balra épült nyolcszáz méteres úton lehet sétálni két kerítés között, de a kikötő mólójáról legalább látni a vizet.
- A hajóval rendelkezők és a horgászok nyilván örülnek ennek a kikötőnek, de mégiscsak többen vannak azok, akik strandolni szeretnének Fertőrákosnál. Ők mire számíthatnak?
- Tisztában vagyok azzal, hogy a többséget ez érdekli a legjobban, éppen ezért nagyon fontos, hogy olyan strand valósuljon meg, amilyet a többség szeretne. Ezért kezdtem el egyeztetni minden érintettel, a fertőrákosiakkal, civilekkel, környezetvédőkkel. Szót értünk egymással. Most az a legfontosabb, hogy békét teremtsünk a Fertő ügyében és kiderítsük, mit akarnak az emberek.
- Az elmúlt években azért elég markánsan megfogalmazódott, hogy mit: biztonságos és élményt nyújtó strandot. Mit fog még kérdezni tőlük?
- Sok kérdés van. Legyen-e például, mint az eredeti tervekben szerepelt, medence is a területen? Mennyi és mekkora? Miből legyen? Milyen anyagokat használjunk? Milyen legyen a vendéglátás; büfé vagy étterem? Tényleg olyat akarunk építeni, ami megfelel az emberek igényeinek, tartós, de környezetbarát. Ezért egyeztetünk, tervezünk, miközben kompromisszumra törekszünk.
- Már megbocsásson, de ez kissé időhúzásnak tűnik. Vagy elfogyott a pénz?
- Nem erről van szó. A kormány szándéka szerint itt egy magas szintű, hatalmas beruházás kezdődött. De ezt minden oldalról támadták, perelték, kritizálták. Rengeteg idő és energia ment el ezzel. Közben dolgoztak a kivitelezők, csatornákat alakítottak ki, új vízfelületeket képeztek, kikötőket építettek. Most az nem lehet kritika, hogy végre az a központi szándék, amit az emberek akartak! Emberléptékű, modern, kényelmes, de a természetet tiszteletben tartó strand lesz.
- De mikor?
- Komoly terveink vannak, de még folynak az egyeztetések. Hogy mikor lehet majd újra fürödni, az sok mindenen múlik, de a strand kialakítása most a legfontosabb feladatunk.
- Ha most újra kell terveztetni és engedélyeztetni, akkor nem mostanában...
- Nem kell újabb hét év, ebben biztos vagyok, a Fertő mindnyájunknak fontos, és azon dolgozunk, hogy meglegyen a strand. És olyan legyen, hogy csaknem mindenki örülni tudjon neki!
- A most átadott 421 férőhelyes északi kikötő addig is látogatható lesz? Bejöhet az is, aki csak a vízben, a tájban akar gyönyörködni?
- Természetesen! Minden ellenkező állítással szemben ide ki lehet sétálni. A kikötő kezelője a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség, nyilván alkalmazni fognak kikötőmestert, és lesz nyitvatartási rend is. De különösen a nyári időszakban egészen biztos, hogy késő estig nyitva lesz a móló. A részleteket még nem dolgozták ki, de ötkor nyilván nem fog bezárni a kikötő.