Kövér László: Magyar Péter még Gyurcsány Ferencnél is alávalóbb

A házelnöknek már most hiányzik Gyurcsány Ferenc, Horn Gyuláról nem is beszélve.

A Mandinernek adott interjút Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki szerint a mai ellenzéki térfél mélypontot jelent a rendszerváltás utáni magyar politikában.

Kövér úgy véli, hogy Magyar Péter megjelenése a közéletben nemcsak az ellenzéken belül teremt új helyzetet, hanem hatással van a kormánypártokkal szembeni politikai küzdelemre is. „Ha a jobbik énem tekint vissza az 1990-ig terjedő időszakra, és megengedő vagyok, azt kell mondjam, visszasírjuk nemhogy Horn Gyulát meg az első MSZP-frakciót – amelyben akadémikusok, kiváló értelmiségiek, sőt politikai bebörtönzöttek is voltak –, de még Gyurcsány Ferencet is” – fogalmazott.

A házelnök különösen erős szavakat használt Magyar Péter jellemzésére, amikor azt mondta: „Magyar Péter még Gyurcsány Ferencnél is alávalóbb, mert utóbbi lehet, hogy az országot elárulta, de a családját legalább szereti.”

Kövér szerint az ellenzék mostani helyzete példátlanul mélyen van: „nincs annál lejjebb, mint ahol most vagyunk”, bár – tette hozzá – félve meri ezt kijelenteni. Úgy látja, a jelenlegi politikai fejlemények nem elszigetelt jelenségek, hanem egy folyamat részei: „A másik énem a folytonosságot látja, vagyis ez egyenes folytatása annak, ami 1994-ben történt.”

A Tisza Párt vezetőjével kapcsolatban megjegyezte: az egyik legnagyobb csalódást az okozza, hogy Magyar Péter „a mi sorainkból jön”, azaz egykori fideszes háttéremberként vált ellenzéki szereplővé. „Mi szégyelljük, hogy közénk keveredhetett, a másik oldalon viszont ez okot ad a felmentésre” – mondta Kövér.

Az interjúban arról is beszélt, hogy bár az ellenzék gyakran vádolja őt a szólásszabadság korlátozásával, ő mindig igyekezett jogszerűen eljárni, és csak a rendbontások után avatkozott közbe.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet