Trombitaszóra vonul be a szombathelyi börtönbe Szabó Bálint

De előtte még szeretne trombitálni Recep Tayyip Erdogan török elnöknek is.

Május 26-án megkezdi 23 napos elzárását Szabó Bálint a szombathelyi börtönben, miután nem fizette be a 150 ezer forintos bírságot, amelyet a kínai elnök, Hszi Csin-ping tavalyi budapesti látogatásának megzavarásáért szabtak ki rá - számolt be az Index. Az aktivista ugyanis trombitaszóval próbálta megzavarni a díszmenetet.

Mint mondta, önként és trombitaszóra vonul be. Azt is bejelentette, hogy éhségsztrájkot tart a börtönben: „Nem lehet rosszabb, mint a korábbi, 225 napos börtönbüntetésem. Arról az időszakról egyébként könyvet írtam, ami már szerkesztés alatt van.”

Börtönbe vonulása előtt még búcsúfellépést is tervez. Elmondása szerint május 20–21-én a Várkert Bazárnál trombitálna a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján: „Szeretnék trombitálni Recep Tayyip Erdogan török elnöknek is” – mondta.

A Szombathelyről indult politikus korábban szinte minden tüntetésen feltűnt hangszerével, időnként látványos akciókkal – például a Dunába ugrással és más közéleti események megzavarásával – is a figyelem középpontjába került.

Szabó Bálnittal nemrég készítettünk interjút, amit itt olvashat el Szabó Bálint szerint a trombitájával le tudja mondatni a kormányt, mert a fideszesek nagyon be vannak szarva 2025. May 09. 07:08 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet