Az Európai Parlamentben is napirendre került az "átláthatósági" törvény

Jövő héten aztán ismét megvitatják a magyar helyzetet, mivel a magyar jogállamiság és a hetes cikkes eljárás kapcsolatának témája kerül az EP elé.

Az Európai Parlament rendkívüli vitát tartott a magyar „átláthatóságinak” nevezett törvénytervezetről, amelyet a plenáris ülés elején, meglepetésszerű szavazással vettek fel a napirendre Jöhet a vita az EP-ban az "átláthatósági" törvényről, megszavazták 2025. May 21. 16:55 . Adam Szlapka, Lengyelország uniós minisztere a Tanács nevében kijelentette, hogy a jogállam és az alapvető jogok védelme prioritás a lengyel soros elnökség számára. Úgy véli, a jövő hétre tervezett ülés a magyar jogállamiság és a hetes cikkes eljárás kapcsolatáról remek lehetőség lesz a magyar helyzet megvitatására - számolt be a 24.hu.

Michael McGrath igazságügyi biztos hangsúlyozta: az alapvető jogok képezik az Európai Unió alapját, és külön kiemelte a szabad véleménynyilvánítás, a tájékozódás és a sajtószabadság fontosságát. McGrath szerint a transzparencia önmagában érték, de nem szolgálhat a demokratikus részvétel korlátozásának eszközeként. Felidézte, hogy korábban az Európai Bíróság már elmarasztalta Magyarországot egy hasonló törvény miatt, amelyet végül vissza is vont a kormány.

A biztos aggodalmát fejezte ki a mostani törvénytervezet több elemével kapcsolatban is. McGrath azt is jelezte, hogy a Bizottság szorosan nyomon követi a törvénytervezet további sorsát, és készen áll jogi lépések megtételére. Kitért a Pride betiltására is, ami szerinte nemcsak a gyülekezési szabadságot sérti, hanem adatvédelmi és a mesterséges intelligencia vonatkozásban is kérdéseket vet fel.

Tarr Zoltán, a Tisza Párt EP-képviselője szerint a magyar kormány a törvénytervezettel el akarja hallgattatni a kritikus hangokat, hogy elterelje a figyelmet az országot sújtó megélhetési problémákról. Úgy véli, a kormány a hatalomhoz való görcsös ragaszkodása miatt veszélybe sodorja a választás tisztaságát, és arra kérte a Bizottságot, hogy ne csupán elítélő nyilatkozatokat, hanem konkrét lépéseket is tegyen.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője szerint a kormányt nem az zavarja, hogy lopnak, hanem hogy ezt a sajtó nyilvánosságra hozza. Mint mondta, az a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán az EU, ha ezt egy tagállamban meg lehet tenni. Dömötör Csaba, a Fidesz képviselője viszont védelmébe vette a törvényt, majd az USAID tevékenységét bírálva azt mondta: ezek a szervezetek nem valódi civil kezdeményezések, hanem kívülről pénzelik őket. A Mi Hazánk részéről Borvendég Zsuzsanna a kormány álláspontját erősítette, és kettős mércét emlegetett az uniós kritikák mögött.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet