A biztonsági öv miatt állították meg a rendőrök, de inkább ámokfutásba kezdett Szombathelyen

Befejezte az ügy vizsgálatát a rendőrség, vádemelési javaslattal az ügyészség elé került.

Nem használta a biztonsági övet, ezért szerették volna megállítani az egyenruhások annak a szürke BMW-nek a sofőrjét, aki ámokfutásba kezdett az utakon még februárban. A Szombathelyi Rendőrkapitányság a napokban fejezte be a körülmények vizsgálatát - közölte csütörtökön a rendőrség.

Ahogy arról korábban hírt adtunk Ámokfutó szombathelyi autóst vettek őrizetbe a rendőrök - videón a száguldás 2025. February 21. 13:19 , az egyenruhások február 7-én Szombathelyen akartak igazoltatni egy autóst, aki nem használta a biztonsági övét. Feltételezték, hogy a volán mögött az a fiatalember ül, akinek nincs vezetői engedélye, mert korábban eltiltották a járművezetéstől.

A rendőrök gyanúja nem volt alaptalan, ezért fény- és hangjelzést használva, kihangosítón keresztül szólították fel megállásra. A 20 éves fiatal ahelyett, hogy a fékre lépett volna, a gázadást választotta, és ámokfutásba kezdett. Nagy sebességgel haladt át több lámpa tilos jelzésén, záróvonalakat átlépve és a közlekedési szabályokat megszegve több kilométeren keresztül veszélyeztette az úton lévők biztonságát, hirtelen kormányzásra és megállásra kényszerítve őket a baleset elkerülése érdekében.

A férfi akkor nagy sebességgel elmenekült a rendőri ellenőrzés elől, de sokáig nem élvezhette „szabadságát”, mert a vasi rendőrök nagyon rövid időn belül azonosították és elfogták. Kihallgatásán beismerő vallomást tett, és nem vitatta felelősségét.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya őrizetbe vette az autóst, és kezdeményezte letartóztatását, amelyet a bíróság el is rendelt.

A rendőrség a közúti veszélyeztetés bűntette, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt folytatott eljárást befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló