Fidesz-közeli személyekkel volt közös cége a kémkedéssel gyanúsított ukrán férfinek

Magyar Péter szerint Holló István „rendkívül jó kapcsolatot ápolt” a Fidesz felső vezetésével és a NER gazdasági elitjével.

A kémkedés gyanújával letartóztatott Holló István korábban érdekeltséggel bírt abban a Steriflow Kft.-ben, amely az állammal Covid-gyorstesztek szállítására szerződött – erről beszélt Magyar Péter a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.

A Tisza Párt elnöke a szerdai adásban azt is elmondta, hogy Holló mellett a cégben szerepet vállalt Kupper András egykori fideszes országgyűlési képviselő, aki 2020 novemberétől ügyvezetőként, majd 2021 áprilisától tulajdonosként is megjelent a vállalatban, továbbá Marton László, aki 2010 és 2012 között vezette a Civil Biztonsági Zrt.-t, amely akkoriban Pintér Sándor – a jelenlegi belügyminiszter – érdekeltségéhez tartozott.

Az Opten cégadatbázisa szerint a Steriflow Kft. jelenleg végelszámolás alatt áll. Az állításokat a Telex szerkesztősége is ellenőrizte: a vállalat 2023-as jegyzőkönyve alapján Kupper, Marton és Holló valóban tulajdonosai voltak a nem sokkal később felszámolt cégnek.

Magyar Péter a Facebook-oldalán is foglalkozott az üggyel, ahol azt írta: Holló István „rendkívül jó kapcsolatot ápolt” a Fidesz felső vezetésével és a NER gazdasági elitjével.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet