Egy ideig úgy tűnt, Szombathely főterének látványvilága új, nemzeti színekkel bővül Szombathelyen kirakták az ország egyik legnagyobb, nemzeti érzelmű cégérét April 26. 07:13 . A Grünwald-ház két oldalán elhelyezett óriás magyar zászlók – amelyek nemcsak méretükkel, hanem a rajtuk látható kávézós logóval is feltűnést keltettek – végül mégsem bizonyultak maradandónak.
Nemrég eltűntek az épületről. Sem hivatalos bejelentés, sem közösségi poszt nem szólt erről. A zászlók, amelyek néhány hete még darus kocsival kerültek a galambhálóra, nyomtalanul lekerültek.
Megkérdeztük a Vas Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályát, mi történt. Válaszukból kiderül: a hivatal munkatársai a korábbi megkeresésünk Szombathelyen kirakták az ország egyik legnagyobb, nemzeti érzelmű cégérét April 26. 07:13 nyomán helyszíni szemlét tartottak, amelynek során figyelmeztették a tulajdonost, hogy a zászlók kihelyezése örökségvédelmi bejelentéshez kötött.
A helyszíni szemlét követően a tulajdonos a homlokzaton elhelyezett zászlókat önként eltávolította
– áll a kormányhivatal válaszában.Ez alapján tehát kijelenthető: a hatóság nem rendelte el a zászlók eltávolítását, de jelezte a szabálytalanságot, és ennek nyomán a tulajdonos maga lépett. Hogy a bejelentés utólag megtörténik-e, és a zászlók valamilyen formában visszatérnek-e a homlokzatra, egyelőre kérdéses.
Eközben a lámpapóznákra erősített zászlók száma sem gyarapodott, így a „Fogadj örökbe egy zászlót!” elnevezésű mozgalom lendülete is megtorpanni látszik. Így inkább tűnik ez most egy zászlóletételnek a nagy forradalmi hévben.