Összesen több mint százmilliós fejlesztések a szombathelyi Bolyai-iskolában

A diáklabor felújítása és az új robotok új dimenziót nyitnak a tehetséggondozásban.

Két jelentős fejlesztés zárult le az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban: egy korszerű természettudományos diáklaboré, valamint egy, az ELTE Savaria Egyetemi Központtal közösen megvalósított robotika projekt, amely nemcsak a bolyais diákokat, hanem a tanító szakos hallgatókat is nélkülözhetetlen képességekkel vértezi fel - írja az ELTE Savaria Egyetemi Központ Facebook-oldala.

Facebook/ ELTE Savaria Egyetemi Központ/ Kleinhappel Miklós
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Papp Tibor, az iskola igazgatója elmondta, a diáklabor komoly eszközökkel gyarapodott az elmúlt évben, míg a robotika projekt a digitális kultúra oktatását támogatja. Utóbbival kapcsolatban kiemelte, az iskolában elvégzett gyakorlataik során a tanító szakos hallgatók is megtanulják, hogyan használhatják ezeket az eszközöket az oktatásban, hiszen, mutatott rá Papp Tibor, a mesterséges intelligencia korában ez már alapvető elvárás.

Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja arról beszélt, hogy a Bolyai és az egyetem együttműködése már nyolc évre nyúlik vissza. Ez idő alatt jelentős előrelépések történtek az infrastruktúra és az oktatást segítő eszközök szempontjából egyaránt, és reményét fejezte ki, hogy a közös munka a jövőben is folytatódik.

A projektek mögött álló Nemzeti Innovációs Ügynökség részéről Kutni Mátyás edukációs igazgató a Bolyaihoz hasonló tehetséggondozó műhelyek fontosságát hangsúlyozta.

Facebook/ELTE SEK/ Kleinhappel Miklós

A rendezvényen résztvevők megtekinthették a fejlesztések eredményeit is. A robotika program keretében 38,7 millió forint értékben 419 eszköz érkezett a Bolyaiba. A különféle robotok a digitális kompetenciák játékos és motiváló fejlesztését szolgálják, hozzájárulva az algoritmikus gondolkodás és a digitális világ működésének megértéséhez. A diáklabor fejlesztésének összértéke 84,7 millió forint volt. A projekt eszköz- és vegyszerbeszerzést, valamint laborfelújítást tartalmazott. Az új felszerelések lehetővé teszik a biológia számos területének – például az anatómia, a szövettan, a biokémia, a molekuláris biológia – magas színvonalú oktatását, új dimenziókat nyitva meg a tehetséggondozásban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Oktatás