Most éppen egy vasi óvodában síró, félmeztelen kisfiúról készült videó miatt robbant ki botrány

Egy influenszer osztotta meg a felvételt, a rendőrség kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított eljárást, lapunknak nyilatkozott a polgármester.

Több százezres megtekintésnél jár már a Facebookon az a videó, amelyet egy szülő rögzített Vas megyében, a kemenesmihályfai óvodában. A néhány másodperces felvételen egy keservesen síró, félmeztelen gyermek látható, felügyelet nélkül. A videót egy FullAnyuuuu nevű, 85 ezer követővel rendelkező influenszer tette közzé közösségi-oldalán és kommentálja is a látottakat.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Elmondása szerint a felvételt készítő szülő alvásidőben ment be az intézménybe, hogy egy iratot elintézzen, amikor a csoportajtón kívül egy egyedül lévő, félmeztelen, síró kisfiút talált, felügyelet nélkül. Ezt a jelenetet rögzítette telefonjával.

FullAnyuuuu a videóban azt állítja, a kisfiú szüleinek az intézmény vezetője nem adott magyarázatot az esetre, csak más szülőknek fejtette ki véleményét egy szülői értekezleten. Az influenszer szerint a szülők ezek után a település polgármesteréhez fordultak levélben, de onnan sem kaptak választ.

Meghallgatják a dolgozókat

„Szeretném mindenekelőtt leszögezni, a videón látottak szívszorítóak, ennek kivizsgálása természetesen megkezdődött, és egészen addig tart, amíg minden tisztázatlan körülményre világosan fény nem derül” – írta válaszában Takács Balázs polgármester, aki ma (szerda) délutánra hívta össze az intézmény dolgozóit, az elhangzottakról jegyzőkönyv is készül.

Azonban - tette hozzá - nem mehet el szó nélkül a videót kommentáló, állítólagos gyermekek és anyák védelmére létrejött mozgalom vezetőjének narratívája mellett. Ezután sorolja, hogy szerinte az influenszer mely állításai nem felelnek meg a valóságnak.

Nem volt megkeresés

A polgármester azt mondja, az ügyben őt nem keresték meg, levelet sem kapott. Azt írta, szintén nem igaz, hogy az intézmény vezetője szülői értekezleten beszélt volna a videóról, hiszen arról csak nemrég értesültek.

A település vezetője kissé ironikusan tette hozzá, csak egyetlen igazság van FullAnyuuuu mondandójában, Kemenesmihályfa Vas vármegyében van.

Ezért még kedden délelőtt levelet írt az influenszernek, melyben felhívta a figyelmét a súlyos csúsztatásaira, de a hölgy Takács Balázs megkeresésére nem reagált.

Kivették a gyermeket az óvodából

„Ma kezdtük a beszoktatást egy másik óvodában, a kisfiam még fél, szorong, de nagy szeretettel fogadták. Az előző oviba mindig sírva ment, bepisilt, amióta láttam a videót, már tudom, miért lehetett” – mondta az anyuka, akitől úgy tudjuk, az ominózus felvétel május 12-én készült, hozzá május 20-án jutott el a videó. Onnantól kezdve nem is engedte vissza az óvodába a gyermeket, aki le is betegedett, 39 fokos láza volt.

Férje és az egyik nagymama május 30-án ment be az intézményvezetőhöz és mutatták meg a felvételt. Akkor közölték, hétfőtől nem a kemenesmihályfai óvodába jár a gyermek.

Elmondása szerint az óvodavezető nem tudott magyarázatot adni a videón látottakra, nem tudta elképzelni sem, hogy mi történhetett, és állította, csupán 1-2 percről lehetett szó. Azóta az édesanya egy másik szülővel feljelentést tett, mert van egy korábbi ügy is.

Szokatlan fegyelmezési módszerek?

A másik szülő gyermekei már egy hónapja nem járnak a kemenesmihályfai oviba. Mint mondta, többek között azért, mert többször előfordult, hogy kisebbik lányát, amikor nem tudott elaludni ebéd után kitették az öltözőbe, ott sírt, egyedül keservesen. Ezt mások látták, amikor ebéd után mentek a gyermekükért, ők vígasztalták a kislányt, aki egyébként ugyanabba a csoportba járt, mint a videón szereplő kisfiú. Szerinte szokatlan fegyelmezési módszerei vannak az óvodának, például kiküldik a gyerekeket a csoportból és csúnyán beszélnek a kicsikkel. Más szülők is panaszkodnak. Úgy tudja, többen fontolgatják, hogy elviszik a gyermeküket az intézményből.

Mint mondta, ő írt levelet korábban a polgármesternek, - amire választ nem kapott - tudomása szerint az intézményvezető ezt olvasta fel az áprilisi szülői értekezleten és valószínű ezt a levelet keverhette bele az influenszer a mondadójába.

A polgármester ezzel a korábbi levéllel és üggyel kapcsolatban lapunknak azt mondta, a panaszt már kivizsgálták a jegyzőkönyvet elküldték a kormányhivatalnak.

„Egy ilyen pici településen nincsenek titkok”

Ahogy a településvezető írta, vagy félretájékoztatták az influenszert, vagy szándékosan nézettséget generálva posztolt hazugságokat. Hozzáfűzte, elkeserítőnek tartja, hogy bárki bármit, bármilyen következményektől mentesen oszthat meg a közösségi-oldalakon. Ahelyett, hogy bátran kiállva az általa vélt igazáért, szemtől szemben, mindenféle sallangtól mentesen megoldást keresne.

„Egy ilyen pici településen nincsenek titkok, nincsenek tabuk, a régi világban is mindig egymásra számíthattak az emberek, mi továbbra is ebben hiszünk, így élünk, így dolgozunk, és így oldjuk meg a problémákat” – közölte, majd nyomatékosította, a mostani ügyet is vizsgálják, amit nemcsak polgármesterként, hanem apaként is fontosnak tart.

Mivel a szülők feljelentést tettek, kérdéseinket elküldtük a rendőrségnek, ahonnan azt a választ kaptuk, a Celldömölki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást folytat.

Az ügyre minden bizonnyal még visszatérünk, mert bár több érintettel is beszéltünk, még nem derült ki, hogy miért sírt keservesen, félmeztelenül, és miért maradt felügyelet nélkül a kisfiú.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Oktatás