2027-ben kaphatnak legközelebb béremelést az egészségügyi dolgozók

Ezt az egészségügyi államtitkár jelentette ki.

2025-ben és 2026-ban sem terveznek ágazatspecifikus béremelést az egészségügyben - nyilatkozta a Hetek című hetilapnak Takács Péter egészségügyi államtitkár. A Hvg-hez eljuttatott összefoglalóból kiderül, legelőbb 2027-ben számíthatnak emelésre az egészségügyi dolgozók.

Az államtitkár ehhez hozzátette: „Azonban mivel a kollégáink túlnyomó többsége hölgy az egészségügyben – szakdolgozóknál abszolút többségben vannak, és az orvosoknál is, főleg a fiatalok körében –, azt se felejtsük el, hogy hamarosan megduplázódik a családi adókedvezmény és a háromgyerekes édesanyák, januártól pedig a 40 év alatti édesanyák válnak adómentessé. Szóval lesz keresletnövekmény az egészségügyben, csak nem pántlikázottan, hanem a családpolitika keretein belül.”

Arról is beszélt, hogy az elmúlt években 14 milliárd forintot költöttek a kórházi klímákra, ennek ellenére az előttünk álló nyáron is számítanak leállásokra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek