Az újabban a „luxizást” kifogásoló Lázár János több olyan videót is közzétett az elmúlt években, melyek alapján valódi műkincsgyűjteményt rejt a hódmezővásárhelyi háza. Ezekből a videókból néhány képet a Vásárhelyiek a változásért Facebook-csoport tagjai gyűjtöttek ki. A már megismerteken túl pedig újabb kimagasló alkotásokat is azonosított a 24.hu.
A műtárgyak között többmilliós vagy akár több tízmilliós értékű festmények is találhatók.
Ilyen például Batthyány Gyula 1908-ban készült, Lovaspóló című festménye is, amely a fotókon jól kivehető. Bár az alkotás pontos értéke nem ismert, a festő hasonló témájú képeit 44–60 millió forintra becsülték.
A Facebook-csoport által összegyűjtött képek között olyan is akad, amely Lázár 2023-as karácsonyi videójából származik. Ebben ismét szerepel Batthyány Lovaspóló című festménye, amely már a 2020-as interjúban is látható volt. A felvételen több érdekesség is feltűnik: a képsorokon főként Lázár felesége szerepel, de a miniszter is megjelenik, mögötte pedig egy másik szobában egy aranykeretes festmény látható. A Vásárhelyiek a változásért csoport két hozzászólója szerint ez az alkotás akár Vaszary János munkája is lehet. A 19-20. század fordulóján alkotó festő képei az utóbbi években különösen népszerűek lettek a műkincspiacon: az egyik festménye két évvel ezelőtt rekordáron, 180 millió forintért kelt el.
A lap azt írja, hogy Vaszary János Tanulmány B. D. Úrhölgy Képmásához című festménye három évtized után most először bukkant fel ismét a nyilvánosság előtt.
Megjegyzik, a miniszternek a legutóbbi vagyonnyilatkozatához 19 pótlapot kellett benyújtania, hogy felsorolja az ingatlanjait, földjeit, erdőit és legelőit. A miniszter a festményekről és műtárgyairól érdemben eddig nem nyilatkozott, a vagyonnyilatkozataiban rendre csak ennyi szerepel: „Műtárgyak, festmények, folyamatos adásvétel”.
A 24.hu megkereste Lázár Jánost a műkincsek ügyében, aki azt nyilatkozta, a megkeresésben érintett festmények beazonosítása pontatlan. Azok közül a képek közül, amelyeket jól azonosítottak be, van, amelyik már nincsen a tulajdonában. Hozzátette, a felsorolt alkotások becsült értéke rosszindulatúan túlárazott. A tulajdonában lévő festmények egyike sem védett alkotás. A vásárlások idejében érvényes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének szabályszerűen eleget tett. Megjegyezte, jó ideje nem is vásárolt képet.