Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztálya: nem igaz, hogy az „ember vagy férfi, vagy nő"

Az állásfoglalást 92 százalékos többséggel fogadták el Magyarország vezető biológusai.

A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztálya kedden tett közzé egy állásfoglalást, amiben az Alaptörvény áprilisban elfogadott 15. módosítására reagáltak, „az ember férfi vagy nő" tételre - írta meg a 444.

Az erről szavazó 38 akadémikus, bár az Alaptörvény megnevezését kerüli, arra hoznak tudományos érveket, hogy miért nonszensz az abba a Fidesz-többség által beleírt „genderellenes” kitétel arról, hogy csak az lehet ember, aki vagy férfi, vagy nő.

"Az »ember vagy férfi, vagy nő« pontatlan állítás, hasonlóan ahhoz, hogy »az ember szíve a bal oldalon van«, mivel ismeretes ennek a fordítottja is. Ha csak két biológiai nemet deklarálnánk az eltérések figyelembevétele nélkül, az marginalizálhatná azokat az embereket, akik nem illeszthetők be ezekbe a kategóriákba. Ez megnyilvánulhat a politikai és jogi elismerés hiányában, a pontos azonosítás nehézségeiben, az okmányok kiállításában, valamint az oktatásban, az egészségügyi ellátásban és a foglalkoztatásban tapasztalható rendszerszintű diszkriminációban. Jó lenne mindezt elkerülni” – olvasható a Biológiai Tudományok Osztályának állásfoglalásában.

Az alaptörvény-módosítás ellen még áprilisban felszólalt Falus András akadémikus. A genetikus, immunológus azt mondta, hogy „biológiailag, tudományosan egyszerűen nem igaz” ez a tételmondat. Most ezt fogadta el lényegében az akadémia Biológiai Tudományok Osztálya.

A kormánymédia azonban az állásfoglalást már újabb politikai támadásnak nevezte a Magyar Tudományos Akadémia egyik tagozata részéről, amit Falus András szervezkedésének titulálnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek