Egy 18 éves nő még nála is fiatalabb lányokat futtatott

Egyiknek a szüzességét is árulta.

A Váci Rendőrkapitányság kerítés bűntette miatt folytat eljárást a 18 éves N. Mirella Franciska ellen, aki pénzért kiskorú lányokat közvetített felnőtt férfiaknak – közölte a rendőrség.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az adatok szerint a fiatal nő megismerkedett egy 13 és egy16 éves lánnyal, akiket később több alkalommal is Budapestre és Vácra vitt, ahol pénzért vagy drogért szexuális szolgáltatást nyújtottak kuncsaftoknak.

Miután N. Mirella megegyezett a férfiakkal az árról, átvette a fizetséget, majd – jellemzően – a kiskorúaknak a megszerzett drogból adott egy kis adagot, a nagyobb részt és a pénzt pedig megtartotta magának.

Police.hu

Az egyik sértett vallomásában elmondta, hogy N. Mirella még a szüzessége eladását is felajánlotta több millió forintért, saját részesedést is kérve belőle.

A váci nyomozók bizonyítékokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, üzeneteket elemeztek, helyszíneket azonosítottak. Miután feltérképezték a történteket, hamar eljutottak a fiatal kerítőnőhöz, akinek elrendelték a körözését, és rövid időn belül el is fogták Szobon. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló