Letartóztatott a Szekszárdi Járásbíróság egy férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy megöli Orbán Viktort és más személyeket is. A 24.hu értesülései szerint a férfi azzal fenyegetőzött a videóban, hogy karddal levágja a miniszterelnök fejét.
A Tolna Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a nyomozók a férfi lakóhelyén az emberi élet kioltására alkalmas eszközt foglaltak le. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai emberölés előkészülete bűntettével gyanúsították meg a férfit. Ez a bűncselekmény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bizonyítottság esetén.
Az ügyben eljáró nyomozó bíró egyetértett az ügyészség indítványával és bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a férfi letartóztatást. A lap emlékeztet, egy másik személy azzal fenyegetőzött korábban, hogy a miniszterelnököt és az anyját is ki kell végezni.