Megszűnik a TAJ-kártya

Már el is különítették az új rendszerre a pénzt.

A kormány döntése értelmében megszűnhet a fizikai TAJ-kártya – szúrta ki a kormányhatározatot a legfrissebb Magyar Közlönyben a Portfolio.hu.

A egészségbiztosítási ellátások igazolására szolgáló papíralapú igazolvány helyett elektronikus nyilvántartást alakítanak ki, amihez a kormány kezdetben 290 millió forintos egyszeri támogatást biztosít, majd a rendszer fenntartására 2026-tól évente további 41,75 millió forintot különítenek el.

A kormány az egészségügyi ügyek intézését már egy ideje az Egészségablak nevű applikációba irányítja, de a Digitális Állampolgárság applikációban is sok minden elintézhető. Korábban többször szó volt róla, hogy a TAJ-kártya funkcióit az e-személyi fogja kiváltani, a mostani rendeletben erre nem történik utalás – emlékeztet a kap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek