Hamarosan sokkal egyszerűbben és biztonságosabban léphet majd be a Facebookra – írja HVG a Meta bejelentésére hivatkozva.
Ezek szerint a Androidon és iOS-en is érkeznek az azonosítókulcsok, amivel nehezebb dolga lesz a rosszban sántikálóknak, mert ahhoz, hogy hozzáférjenek a fiókhoz, fizikailag kell hozzáférniük a telefonhoz.
Jelszó helyett:
lesz szükség.
A Facebook mellett a Messenger is megkapja az új azonosítási módszert, a felhasználók ugyanazt az azonosítókulcsot használhatják majd.
Mindezt majd a Fiókközpontot kell megnyitni, ott lesznek elérhetők az új opciók.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!