Földi pályája
1991-ben született Vásárosnaményben, azonban nyíregyházinak vallja magát, ahol a gyermekkorát töltötte Topgun magazinok között fantáziálva arról, hogy felnőttként vadászpilóta lesz. 18 évesen költözött fel Budapestre, hogy édesapja örökségét továbbvíve gépészmérnöknek tanuljon a BME-n. A mesterdiploma megszerzése után dolgozott a gyógyszeriparban, az autóiparban, sőt egy évig Belgiumban is. Rendkívül érdekelte a fizika és a matematika, így vadászpilóta-ambícióját vadászgép szerelőre módosította. A repülésről azonban nem mondott le teljesen. Ejtőernyőzni kezdett, ebből a közösségből értesült a HUNOR programról is.
A HUNOR programban
2022-ben, 28 évesen jelentkezett a HUNOR, azaz a Hungarian to Orbit programba, ami a magyar űrhajós program. Érdekesség, hogy saját bevallása szerint elsősorban nem az űrrepülés, sokkal inkább az űrállomáson elvégzendő kísérletek izgatják. Az Indexnek adott interjújában külön kiemelte, hogy mennyire fontosnak és érdekesnek tartja a kozmikus sugárzás megértését és az ez elleni védekezés kidolgozását. Ezt egyébként nemsokára saját bőrén tapasztalhatja, hiszen a Nemzetközi Űrállomáson akár 300-szor annyi kozmikus sugárzás is érheti, mint a Földön.
Beindítja a motorokat
A HUNOR Program lehetőséget kínált egy valódi űrmisszióra, az Axiom Mission 4 (Ax-4) küldetésre, amivel kapcsolatban Kapu úgy anekdotázott, hogy az utolsó pillanatban, 2022 január 31-én adta le a jelentkezését. Roppant szigorú és megpróbáltató kiválasztási folyamat vette kezdetét, amelynek része számos pszichológiai és fizikai terheléses teszt, illetve rengeteg elméleti oktatás és tudományos munka.
A tesztek közül a leghíresebb talán a Gripen vadászgéppel való süllyedéses manőver, amikor 7 g hat az ember testére. Ez olyan fokú erő, ami előzetes felkészítés nélkül ájulást idéz elő. Masimina Jukio japán filozófus, drámaíró a híres Nap és Vas című, a test fizikai korlátainak és a halál megtapasztalásának összefüggéseit vizsgáló művében ezt a manővert azonosítja a halállal. De annak, aki nem szeretne elmerülni a japán tradicionalista irodalomban, ajánlom a Pamkutya űrhajós kiképzéssel foglalkozó videóját, ami sokkal szórakoztatóbb a témában.
Kilövésre készen áll
Végül az összesen 247 jelentkező közül többfordulós kiválasztás után 2024. május 26-án a HUNOR program bizottsága őt választotta a küldetésre, és megkezdődhetett a felkészülés. Augusztusban Kapu és a tartalékosnak választott Cserényi Gyula Farkas Berci nyomát követve Houstonba érkeztek, ahol csatlakoztak az Axiom Space Ax-4 misszió további legénységéhez a NASA-val való közös kiképzésre és gyakorlatozásra, mely űrséta-szimulációkat, laboratóriumi teszteket és vészhelyzeti protokollokat is magában foglalt. Ezzel összeállt a végleges Crew Dragon. A NASA kiképzése 2025 áprilisában fejeződött be, május 29-re pedig kitűzték a misszió kezdetét.
Houston, van egy kis gondunk!
A kilövés előtt azonban a NASA közleményben tudatta, hogy a Dragon kapszula készenléte miatt csúszik a kilövés. Az eseményt így június 8-ra halasztották, azonban a rossz idő ezt az időpontot is átírta. Ezúttal nem kellett egy egész hetet várni, az új időpont június 10 lett, azonban a Falcon 9 rakéta statikus tűztesztjén oxigén szivárgást észleltek, így ismét elhalasztották a startot.
Pályára állás
Végül ma, 2025 június 25-én helyi idő szerint hajnal fél háromkor (Magyarországon fél 9) a Crew Dragon sikeresen megkezdte útját az ISS, azaz a Nemzetközi Űrállomás felé.
A felszállásról itt tudósítottunk.