Ilyen lesz a jövő amerikai katonája!

Az uniformisok alapkiszerelésben el lesznek látva GPS-el, hőmérsékletszabályozó rendszerrel...

Az amerikai védelmi minisztérium közleménye szerint az új harci öltözékek már fejlesztési fázisban vannak. Az OFW (Objective Force Warrior), és a Land Warrior egyenruhák ebben az évtizedben jelennek majd meg az amerikai hadseregben. A prototípusokat viszont már bemutatta a védelmi minisztérium.
A ruhákba beépítenek szinte minden olyan modern technikai eszközt, amelyek megkönnyíthetik a katonák dolgát ellenséges terepen. A fejlesztések során azt tartották szem előtt, hogy a veszélyeket képesek legyenek a modern eszközökkel minimálisra csökkenteni. Vagyis, a katona a legnagyobb eséllyel élve hazajuthasson a bevetésről. Milyen egyszerű, igaz?

Nyílt terepes, erdős, vagy városi harcra
A jelenlegi tapasztalatok szerint az amerikai katonák kétféle környezetben harcolnak: nyílt terepen, vagy erdős vidékeken. Ezen két helyszínre különböző ruhát igényelhetnek majd a kincstár anyagából. Sőt, a fejlesztések során azonban már a közelmúlt afganisztáni eseményeit is belekombinálták a projectbe, így létezik majd egy harmadik, kifejezetten városi harcra alkalmas verzió is.

Visszanyerheted a vizeletedet is...
Az öltözék természetesen vízálló, a viselőjének kényelmes, állandó hőmérsékletet biztosít. A modern anyagok felhasználása miatt a ruha egészen könnyű lesz, bár a beépített technikai eszközök miatt a jelenlegihez képest nem tapasztalnak majd a katonák kisebb terhelést.
Ugyan kis hazánkban nem terjedt el, de a költekező országok költekező vásárlói számára néhány cég már megjelentetett hasonló viseletet polgári használatra is. Igaz, a katonai változatban víztisztító rendszer kapott helyet, a polgáriban meg sétálómagnó vagy mobiltelefon. Az előbbi az ígéretek szerint gyakorlatilag bármilyen szennyezett vizet képes fertőtleníteni, akár a katona saját verítékét vagy vizeletét is.

Szuper képernyő a sisakban
A sisak tartozéka az az apró megjelenítő, amelyen valós időben, feldolgozott információkat kap a katona a környezetéről, legyen az műholdkép, vagy a területre vonatkozó bármilyen adat, koordináták, vagy a felderítőktől származó friss információk. A kis képernyő nem nagyobb, mint egy szemüveglencse, és bármikor felhajtható, így nem akadályozza használóját a harci helyzetekben.

A fent említett OFW küllemében nem tér el nagyon az amerikai hadsereg jelenleg is használt öltözékétől, a Land Warrior azonban már meglehetősen elrugaszkodott látványvilágot mutat. A felszerelés úgy néz ki, mint a Dűnében látott sardaukar légiók viselete.
Az egyenruha lényegében egy kezeslábas speciális öltözék, amelynek része egy komplett infravörös érzékelő rendszer. Ez lehetővé teszi, hogy a sötétben is észleljék az ellenfél mozgását, és helyzetét, pusztán a test hőképe alapján. Ez nem olyan nagy újdonság, hiszen különállóan már régóta használnak hőérzékelő szenzorokat, azonban ebben a ruhában mindez állandó összeköttetésben áll a viselő fegyvereivel is...

Telefon a sisakban
A sisak része ezúttal egy, az alakulaton belüli hang és adatközlésre szolgáló rendszer, amely gyakorlatilag egy megfelelően kódolt "drótnélküli" helyi hálózatnak felel meg.
Az alkalmazások azt is lehetővé teszik, hogy a parancsnokkal bármelyik pillanatban felvegyék a kapcsolatot, illetve a legegyszerűbb módon, másodpercek leforgása alatt támogatást tudjanak kérni a harcoló egységek, mindezt olyan egyszerűen, mintha e-mailt küldenének.
A nagyteljesítményű mobil akkumulátorokkal működő felszerelés súlyát a kezdeti 45 kilóról sikerült 25 kilogrammra csökkenteni.

A kommunikációs rendszer kódolása és technológiája, az ellenség számára megfejthetetlen.
A védelmi minisztérium szóvivője szerint ennek a típusnak még az idén elkezdik a sorozatgyártását, és rövidesen használatba kerülnek a különleges alakulatok körében.

A ruha megóv az elvérzéstől is.
A fejlesztéseknek azonban bizonyosan nincs még vége. A fenti egyenruhák sem fogják 15 évnél tovább húzni, a jövő ugyanis a környezetbe olvadás képessége. Napjainkban a tudósok jó eredményeket érnek el a környezetükbe beolvadó állatokat tanulmányozva. A kaméleon ruhák a szekértők szerint legkorábban 2025-ben várhatóak, és ezek már kiegészülnek majd olyan eszközökkel is, amelyek viselőjének élettani információit közvetíti a szanitécek, tábori orvosok felé. Ezek az adatok lehetőséget teremthetnek majd a parancsnokoknak, hogy katonáik túlélési esélyeit megnöveljék. Sőt, a legtávolabbi tervek már olyan egyenruhát képzelnek el, amelyek sérülés esetében, a segítség megérkezéséig nyomás alá helyezik a lőtt sebet, ezzel megóvják a sebesültet az elvérzéstől.

Persze az egyenruhákon kívül újabb modernizálásra kerül sor az elkövetkezendő két évtizedben a lőszerek, lőfegyverek területén is. A jövő puskagolyói hőérzékelők segítségével képesek lesznek a célra tartani, bár a technológiai megoldások egyelőre igen ködösek.

Evés helyett tapasz
Sokkal közelibb azonban a bevetésen lévő katonák élelmezésének gyors, és könnyű megoldására kínálkozó megoldás. Kísérletek folynak olyan tapaszokkal, amelyek a nikotintapaszokhoz hasonlóan a megfelelő tápanyagok szervezetbe juttatásával kiválthatják a csajkák, és konzervek szerepét a harcoló alakulatoknál.

Mindezek után megjósolni, hogy milyen uniformisba öltözött katonáknak integet majd a helyi lakosság az ablakokból: szinte lehetetlen. Egy dolog azonban biztosnak látszik. Az egyenruha állítólagos varázsa a gyengébbik nem szemében rohamosan csökkenni fog, míg végül felszívódik, mint egy jól sikerült nikotintapasz.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Életmód