Minderre a választ azokból az előadásokból tudhattunk meg, amelyet az elmúlt héten Csepeli György, az informatikai minisztérium államtitkára és Abajkovics Péter, szombathelyi közgyűlés SZDSZ-es képviselője tartott az Abbázia kávéházban.
Sok mobil, kevés vezetékes, még kevesebb Net
Az államtitkár szerint a magyar társadalom napjainkban kettős korszakváltás él meg: az uniós csatlakozást, és az információs korszakba való belépést.
Ez utóbbinál csak azzal dicsekedhetünk, hogy nagyon sok embernek van mobiltelefonja, viszont az európai átlag alatt van a vezetékes telefonnal való ellátottságunk. Az Internet használatban pedig valahol az utolsók között kullogunk. Mindössze a lakosság 12-17 százaléka netezik rendszeresen. A legtöbb netező hazánkban Budapesten található, de jól áll még Győr-Moson-Sopron, Pest, és Vas megye, valamint Szeged környéke is.
Hiányoznak az internetezési lehetőségek, és a szolgáltató tartalmak
Kérdés, hogyan lehetne javítani ezen a rossz mutatón. A tervek szerint az első feladat, hogy fejlesszék a netezéshez szükséges infrastruktúrát. Olyan célok jegyében, hogy például a jövő év végére minden iskolának lenne szélessávú internet kapcsolata.
Fontos az is, hogy minden településen legyen Teleház, vagy internet hozzáférés. Az is felmerült, hogy a posta által megszüntetésre ítélt kishivatókat alakítanák át ilyesfajta kommunikációs központtá.
Szintén fontos lépés az internetes tartalom fejlesztése. Az államtitkár szerint a szórakozás már önmaga kiépítette netes tartalmát. Elég csak a valóság show-k nagy internetes nézettségére gondolni. Hiányoznak viszont a tanulást, munkavállalást, a munkavégzést lehetővé tevő oldalak.
Amikor diák tanítja a tanárt
Segíteni kell az is, hogy minél több gyermek ismerkedjen meg a nettel, az embereket szocializálni kell erre a kommunikációs formára. (Ezt szolgálja az iskolák már említett széles sávú nettel való ellátása, s az a terv is, hogy minden tíz gyerekre jusson egy számítógép.)
Az iskolákban napjainkra előállt az a furcsa helyzet is, hogy a diákok jobban értenek a számítógépekhez, mint a tanárok. Ezzel a helyzettel sok tanár nem is tud igazán mint kezdeni - téves reakcióként például elzárják a gépeket a gyerekek elől.
Előadást Csepeli György azzal fejezte be: legnagyobb céljuk, hogy az információs társadalom adta lehetőségekből önhibáján kívül senki ne maradhasson ki. Különösen fontos ez az SZDSZ-nek, hiszen ennek a pártnak a nincs is fontosabb jellemzője, mint bizonyos, esetleg mások által irreálisnak tartott eszmékhez való ragaszkodás.
Abajkovics Péter az interaktív városról alkotott elképzeléseit osztotta meg a hallgatósággal. Már csak azért is, mert úgy véli: a Nyugathoz való felzárkózás egyik értelme a város vezetése, hivatala és polgárai közötti gyors és nyitott viszony.
Az elektronikus demokrácia lényege, hogy a polgár az inetrneten keresztül is hozzáférjen azokhoz az információkhoz, amely alapján a döntéseket hozzák. (Rendeletek, tervezetek, pályázatok, stb.)
Tudjon mailen keresztül is ügyeket intézni, s a hivatal ugyanolyan fontosnak tartsa ezt a fajta megkeresést, mintha postán keresztül érkezne. Kapjon választ olyan egyszerű kérdésekre, hogy például egy általa tervezett rendezvényt helyszíne milyen távolságra van egy templomtól, vagy egy iskolától. Ugyanis ettől is függhet egy engedély kiadása.
A városatyák számára pedig az úgynevezett e-közgyűlést valósítaná meg a képviselő. Például, ha emailen keresztül kapnák meg a sok-sok oldalas hivatalos anyagokat, jelentős mennyiségű papírt és pénzt lehetne megtakarítani. (Arra a közbevetett kérdésre, hogy vajon a képviselők mit szólnának ehhez, hiszen sokan még nem tudják kezelni a számítógépet, Abajkovics elmondta: napjainkban talán nem is kellene képviselőnek jelentkezni annak, aki nem ért alapfokon a számítástechnikához)
Az interaktív városban fontos szerep jutna a város portáljának is. A közhasznú anyagok mellett rendszeres válogatást közölnének az országos és helyi sajtóból. Web galériában mutathatnák be a város művészeti életét, sőt, egyedülálló része lehetne a portálnak, ha külön rész foglakozna a direkt az internetre készült elektronikus alkotásokkal.
Az informatikai új lehetőséget nyújtana a regionális együttműködésben is.
Végül a képviselő elmondta, ha a város komolyan veszi az informatikát, és az első között tér ár erre a kommunikációs formára, az nagyban növelheti Szombathely presztízsét.