Ki tudná megmondani, hogy mi az a 3d? Akik régebb óta foglalkoznak számítógépes grafikával, tudják, hogy olyan képek, amik teljesen háromdimenziós világot tárnak elénk kétdimenziós formában.
Talán maradjunk is ennél a verziónál, de hogy igazán megértsük, röviden végig kell járnunk a 3d kialakulásának útját. A hozzáértők lehet, hogy ismerős lesz, de ez a cikk azoknak is készült, akik még nem igazán értenek hozzá, de meglehetősen kíváncsiak e két betű mögött rejlő titkokra
Kezdjük talán ott, hogy még az ősidőkben, amikor számítógépen "pöttyökkel" lehetett rajzolni. A gépen dolgozók pedig elkezdték kreativitásuk fitogtatásaként, no és feltehetőleg unaloműzés céljából pontozgatni a képernyő adott részeit, az egyszerűbb rajzoló programokkal. Ezekkel persze még nem lehetett volna megalkotni az itt bemutatott képeket. De még így is voltak, akik valamit ki tudtak hozni belőle, sőt volt olyan is, aki már térben próbálta ábrázolni az alakzatait, alakjait.
Ha ezen a vonalon haladunk tovább, akkor eljutunk a mostani számítógépeken ábrázolt világhoz. Az igény ugyanis egy programozási feladat formájában öltött testet, és szerencsére mindig akadnak olyan "kódolók", akik személyes haszonszerzésből megkreálják azokat a mágikus szoftvereket, melyekkel az itt látható képek is készültek.
Nemrég még ha megnéztünk egy ilyen 3d-s alkotást, nagyon szembetűnő volt a különbsé
g a valóság és az előállított kép között. Sokaknak pont ezért nem tetszett. Persze már akkor is megpróbáltak "igazi" képeket készíteni. A nagyobb filmekben kezdett felbukkanni az a fajta technika, amely igyekezett a számítógéppel készült képeket minél jobban beleszőni az adott történeti háttérbe. Ezek a kezdeti lépések kicsit esetlenek, érthetetlenek voltak, sokak szerint az "ami nem megy, nem kell erőltetni" kategóriát gyarapították. Viszont ahhoz elég volt, hogy a módszer tökéletesítése felé vezető - legnehezebb - kezdő lépéseket megtegye a szakma, és az eredmény nem váratott sokáig magára.
... Jöttek az egyre tökéletesebb filmek, és a már teljesen animációs produkciók (a Toy Story, majd az Egy bogár élete), a fantázia pedig, mint tudjuk, nem szab merev határokat. Itt már igencsak "pepec" figurákkal nézünk farkasszemet a vásznon, kezdve a hőn áhított rovarvilággal, amelyet maximum a National Goegraphic csatorna tüntetett ki eddig figyelmével. Bár ott ki látott már beszélő bogarakat? Tán pont ezek az emberi dolgok teszik őket ilyen kedvessé a számunkra.
Ne higgyük azt, hogy ezek a történetek, vagy figurák, akik néha elég gyerekesen néznek ki, csak a kisebbeknek valók. Pont ez a lényeg, hogy a felnőttek is kiélhetik gyerekességüket. Hiszen azért nézzük ezeket a filmeket, hogy szórakozzunk, és jól érezzük magunkat. A sci-fi alkotások egyszerűen már nem is létezhetnének e nélkül, de egyelőre gyönyörködjünk ezekben a csodálatos képekben.
Ha a kedves olvasó kíváncsiságát netán felcsigáztam volna, és szeretne hasonlóba fogni - még ha csak hobby szinten is - néhány apróságot nem árt tisztázni: nem baj ha kicsit értünk a rajzoláshoz, bár nem kell egy Michelangelonak lennünk. Had oszlassak el egy tévhitet is, rajzolni a számítógépen sem biztos, hogy egyszerűbb, ám semmi ok aggodalomra. Ha mégsem jönne össze, mert talán még egy kockát vagy egy gömböt sem tudunk lerajzolni, akkor is elmondhatjuk, hogy szórakoztunk egy jót. Akik e sorok után szívesen olvasnának még a 3D világáról, azok számára készül a cikksorozat. Tehát ne menjenek el, mert a reklám után visszajövök, ha úgy akarjá(to)k...
Doki
