Elfogatóparancsot adtak ki Edouard Ndjodo, az FTC és a Siófok volt futballistája ellen

Pedig tehetséges játékosnak tartották.

Garázdaság miatt országos elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Edouard Ndjodo ellen – szúrta ki a Blikk a hatóság honlapján. A kameruni születésű csatár korábban a Ferencvárosban és a Siófokban is szerepelt, pályafutását azonban több botrány is beárnyékolta.

Édouard Ndjodo
police.hu

Ndjodo nevéhez fűződik például egy 2008-as incidens, amikor edzésen arcon fejelte csapattársát, László Andrást, miután az állítólag az édesanyját szidalmazta. A fejelés következtében László orrcsontja eltört. Pár hónappal korábban, még az FTC játékosaként, az öltözőben keveredett összetűzésbe szurkolókkal, ami miatt a klub azonnal szerződést bontott vele.

A botrányok ellenére több edző is védelmébe vette: visszahúzódó, csendes játékosnak írták le, aki a pályán professzionálisan viselkedett. Détári Lajos, a Siófok klubmenedzsere a híres fejelős eset után azt mondta: „ha tizenegy Ndjodo futballozna a csapatban, aligha állna kieső helyen”.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek