Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Ónos eső percről-percre

Piros riasztást adott ki szerda reggel az OMSZ Nyugat-Dunántúlra az ónos eső miatt. A reggeli káosz után a helyzet lassan normalizálódik. Folyamatosan frissülő beszámolónk.

2009.01.14. 17:00

Előfordulhat, hogy valaki nem hagyhatja otthon az autót, mindenképpen el kell indulnia valahova. A Nyugat-Dunántúlon estére újabb ónos esőt, majd havazást jósolnak a meteorológusok, ezért adunk néhány tanácsot a hosszabb útra kelőknek, települést elhagyóknak.

A téli gumit talán már nem is kellene említeni, hiszen alap, de emellé nem árt a csomagtartóba a hólánckészlet sem, amit próbaképpen a garázsban, vagy nyugodt körülmények között célszerű először felszerelni, hogy ne éles helyzetben kelljen totózni a tennivalókon. A benzintank lehetőség szerint legyen tele, hiszen ha valaki a puszta közepén ragad autójával, akkor a járó motor biztosítja a fűtést az utastérben.

Célszerű egy kis pakkot is elhelyezni az autóban valamilyen élelmiszerrel - pl. keksz, csokoládé -, itallal, ami a behavazott úton veszteglő autóban teszi elviselhetőbbé a várakozást. A feltöltött akkumulátorral ellátott lámpának is jobb helye van a polc helyett a kesztyűtartóban. Sötétben remek fényjeleket adhatunk a mentőcsapatnak, ha már a torkunkon nem jön ki hang. A telefon akkumulátoráról se feledkezzünk el, egy mellékúton lehet hogy az lesz az egyetlen kapocs a külvilággal az éjszakai órákban.

Javasolt még pléd, vagy váltás ruha bepakolása is, ha esetleg átázna a ruha a kocsi árokból történő kiszabadításakor. Hasznos lehet időnként hírcsatornákat hallgatni a rádión, hogy képben legyünk az aktuális helyzettel. (Javasolt pl. az országban bárhol fogható MR1 Kossuth, de vannak más megyékben fogható rádióadók, amelyek szolgálhatnak hasznos információkkal.) Praktikus lehet a jégoldó, vontatókötél és a katonaságnál rendszeresített gyalogsági ásó, ami kis helyen elfér. Ne felejtsük, inkább feleslegesen pakoljunk az autóba valamit, mint hogy baj esetén a fejünket vakargatva bosszankodjunk saját hülyeségünkön. Baleset- és fennakadásmentes közlekedést kívánunk

2009.01.14. 16:00

Szerda délután újabb meleg léghullám érkezik az ország fölé, ezért további csapadékra kell számítani, de ennek halmazállapota folyamatosan változhat, eső, ónos eső, havazás is előfordulhat - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Jenki Szilvia meteorológus elmondta, hogy jelenleg a Dunántúlon mínusz 1 és mínusz 4 fok közötti a hőmérséklet, keleten pedig 0 és plusz 3 fok közötti értékeket mérnek. A délután, illetve az este folyamán ezek az értékek alig változnak, de csúszós útszakaszokra bárhol lehet számítani, mert ahol nap közben megindult az olvadás, ott az éjszaka folyamán lefagyásra kell számítani - közölte.

A meteorológus felhívta a figyelmet arra is, hogy a csapadék halmazállapota folyamatosan változhat, lehet eső, ónos eső és hó is. Éjszaka az országban mínusz 1 és mínusz 6 fok között lesz a hőmérséklet, csütörtökön napközben pedig várhatóan mínusz 2 és plusz 2 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.

(Forrás: hvg.hu)

Hótolók
Hótolók
Tánczos Mihály

2009.01.14. 15:20

Zala, Vas és Veszprém megyében 10-15 perces késésekre kell számítani a vasúti közlekedésben az időjárás miatt - közölte Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke.

Az említett három megyén kívül nincsenek nagyobb fennakadások a vonatközlekedésben. A Somogy megyei Gyékényes térségében azonban lehetnek 15-20 perces késések, a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes vonalon.

Kavalecz Imre elmondta: a gondot elsősorban az okozza, hogy az ónos, jeges csapadék ráfagy a vasúti váltószerkezetekre, és ezáltal nehézkesebben, lassabban tudnak szabad utat adni a vonatoknak. Felsővezeték-szakadásról eddig nem érkezett jelentés, de ha szükséges, jégtelenítik a vezetékeket. A peronokat homokkal szórják - tette hozzá.

(Forrás: hirszerzo.hu)

2009.01.14. 15:15

Vas megye útjainak takarításán jelenleg 26 gép dolgozik. A főutakat sózzák, ezek sónedvesek, a mellékutakra továbbra sem jutottak el a szakemberek, így azok burkolata még mindig jeges, csúszós. Szombathelyen már kétszer lesózták a főutakat, járdákat és buszvárók környékét is. Kiss Roland, a SZOVA Zrt. munkatársa elmondta: az előrejelzés alapján enyhülésre számítanak, amint ez bekövetkezik, a mellékutak sózását is el tudják végezni. Szombathely belső útjai egyébként többnyire havasak, latyakosak.

2009.01.14. 15:00

Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője szerint csütörtökön a déli órákig várható csapadék a vasi megyeszékhelyen. Ennek zöme még szerda délután és éjszaka lehullik. Az ónos szitálást havazás váltja fel, amely Nyugatról halad a keleti országrész felé. Azt egyelőre nem lehet tudni, mennyi hóra számíthatunk, de holnapra akár néhány centis hóréteg is kialakulhat.

A jelenlegi hőmérséklet -3,3 fok. Csütörtökön délre várható egy olyan "esemény", amire három hete, december 25. óta nem volt példa: a hőmérő higanyszála fagypont fölé csúszhat. Pétervári Tibor szerint aki teheti, csütörtökön reggel még ne üljön autóba, napközben viszont már normalizálódik a helyzet.

Radarkép 14:30-kor (Forrás: idokep.hu)

2009.01.14. 14:45

Az ország más részein sokkal több dolguk akadt a mentőknek, Győr és Szeged régiójában plusz kocsikat is szolgálatba kellett állítani. Az időjárási körülmények miatt a mentők kiérkezési, szállítás ideje is meghosszabbodott. Az OMSZ közlése szerint jellemzően utcai, udvari elesésekből származó sérülésekhez riasztják őket, nem pedig közlekedés balesetekhez, de Budapesten a mentőkhöz folyamatosan érkeznek a közterületi hívások is.

A mentőegységek nagy erőfeszítéssel dolgoznak - közölte Győrfi Pál az OMSZ szóvivője.

A veszélyes munkakörülmények között a mentőket is érte sérülés, Veszprém megyében esetellátás közben egy mentőápoló megcsúszott, elesett és agyrázkódást szenvedett, de az OMSZ ez idáig minden rászorulónak biztosítani tudta az ellátást.

(Forrás: stop.hu)

2009.01.14. 14:35

Megkerestük a komoly infrastruktúrával dolgozó Zsömbölygei Péter autómentőt (közismertebb nevén Zsömbit), aki szintén arról számolt be, hogy jéggel összefüggésbe hozható munkája még nem akadt a mai napon. Gyakran fordulnak hozzá árokba csúszott személyautók, kamionok mentésével kapcsolatban, de baleseteknél működésképtelenné vált autók elszállításakor is. Ilyen esetekhez azonban nem kellett kimennie.

Zsömbi azt is elmondta, hogy a városban járva azt tapasztalta, hogy a szokásosnál lényegesen kisebb a forgalom és a sofőrök óvatosan közlekednek. Lassan vége a munkaidőnek sok munkahelyen, remélhetőleg hazafele is figyelmesen vezetnek majd az emberek.

Téli testmozgás: hóseprés
Téli testmozgás: hóseprés
Tánczos Mihály

2009.01.14. 14:20

A környező megyékhez képest Vasban a legnyugodtabb a helyzet. Szombathelyen 14 óráig kilenc elcsúszásos, eleséses gyalogosbalesethez riasztották a mentőket. Zúzódásokat, ficamot, töréseket kellett ellátniuk. Nyílt törés szerencsére sehol nem volt.

A szombathelyi rendőröknek mindössze három koccanásos balesetnél kellett helyszínelniük, ilyen egy átlagos hétköznapon is előfordul. Az összecsúszások száma ennél valószínűleg magasabb, de a kis sérüléssel járó karambolokat általában nem jelentik be a felek, ha a helyszínen meg tudnak egyezni.

2009.01.14. 14:15

Kisebb késésekre ugyan még lehet számítani, de a Vasi Volán folyamatosan indítja helyi és helyközi járatait. A veszteglő őriszentpéteri, körmendi és zalaegerszegi autóbuszok már továbbindultak. A reggeli pécsi járat is elindult Zalaegerszegről.

2009.01.14. 13:45

Megszűnt a piros riasztás az országban.

A dél-dunántúli régióban a meteorológia dél előtt visszavonta és elsőfokúra mérsékelte a harmadfokú riasztást. Kora délutánra minden régióban másod- vagy elsőfokúra csökkentették a riasztási fokozatot.

Fodor Zoltán meteorológus ezt azzal indokolta, hogy jelentősen javultak az időjárási feltételek. Jelenleg elsősorban az északi országrészben esik ónos eső, de ez nem annyira intenzív, mint amilyen hajnalban volt. Estefelé megérkezik egy újabb csapadékhullám, így elképzelhető, hogy újra a legmagasabb fokozatú, piros riasztást kell kiadni a déli régiókra.

Az elsőfokú, citromsárga színnel jelölt riasztás azt jelzi, hogy helyenként gyenge ónos eső vagy szitálás várható. A másodfokú (narancssárga) pedig jegesedésre, ónos esőre hívja fel a figyelmet.

(Forrás: hvg.hu)

Kitaposott utat kitaposatlanért el ne hagyj!
Kitaposott utat kitaposatlanért el ne hagyj!
Tánczos Mihály

2009.01.14. 13:30

Sem a MÁV, sem a Malév közlekedésében nem okozott eddig fennakadást a szerdai ónos eső és jegesedés. Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese arról számolt be, hogy sem a reggeli, sem a délelőtti órákban nem okozott fennakadásokat az ónos eső a MÁV vonalain, a vonatok rendben elindultak, és késés nélkül közlekednek.

Szollár Domonkos, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. szóvivője közleményben tudatta: a légikikötő forgalmában semmilyen fennakadás nem tapasztalható, a járatok menetrend szerint indultak és érkeztek délelőtt.

(Forrás: stop.hu)

2009.01.14. 12:50

Győrben katasztrofális a helyzet a reggel óta egyre sűrűbben hulló ónos eső miatt. A helyi Volán leállította a buszjáratokat, annyira jegesek az utak. Próbálják takarítani, jégmentesíteni, de a szakadó ónos eső miatt ez szinte reménytelen vállalkozás. A városban mindenütt kritikus a közlekedési helyzet, néhányan még várakoznak a buszmegállókban, de információink szerint a buszvezetőket már értesítették, hogy nem indulnak a járatok, amíg nem javul az utak állapota.

(Forrás: stop.hu)

2009.01.14. 12:40

Minden vonat közlekedik. A MÁV tájékoztatása szerint nincs gond sem a váltókkal, sem a felsővezetékekkel, az ónos eső nem okoz késéseket a vonatközlekedésben. Járnak a vonatok a Sopron-Szombathely és a Szombathely-Körmend-Szentgotthárd vasútvonalakon is. Az erős havazás és az ónos eső miatt azonban késésekre lehet számítani a GYSEV vonalain. A magyar-osztrák vasúttársaság emberei takarítják és csúszásmentesítik az állomások és a megállóhelyek peronjait is. A társaság arra kéri utasait, hogy utazásuk előtt tájékozódjanak az állomási pénztáraknál, információs pultoknál.

Széll Kálmán utca
Széll Kálmán utca
Tánczos Mihály

2009.01.14. 12:30

A Nyugat Rádió Taxinál kora reggeltől a megszokott hívások sokszorosát regisztrálták. Sokan döntöttek a saját autó helyett a taxi mellett. A járművek be sem tudtak állni a drosztokra, folyamatos menetben voltak. A járművezetők elmondták, a menetidő legalább a duplájára nőtt, csak lépésben lehetett közlekedni a városban, főleg a kisebb mellékutakon. A legtöbb utas megértette ezt.

A legtöbb taxirendelés

azonnalra

szólt, a szombathelyiek későn ébredtek rá, hogy jégpáncéllá vált az út és a szabadban parkoló autók szélvédője. Ilyen esetekben célszerű korábban tárcsázni a diszpécsereket és pl. öltözés, reggeli előtt konkrét időre leadni a megrendelést. (A Nyugat Rádió Taxi a 94/333-666-os számon érhető el.)

Homok a szélben
Homok a szélben
Tánczos Mihály

2009.01.14. 11:35

Öt baleset történt Szombathelyen ma délelőtt a csúszós utak miatt. A mentőknek egy lábtörés, több ficam, kézsérülések és zúzódások miatt kellett betegekhez menniük. Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset nem volt, kisebb koccanások is csak a reggeli órában fordultak elő.

2009.01.14. 11:25

Súlyos balesetek miatt teljes szélességében lezárták a 81-es főutat a Győr-Moson-Sopron megyei Pér és Mezőörs térségében. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint egy kamion és egy kocsi frontálisan ütközött a csúszós úton, néhány kilométerre pedig az árokba szaladt egy másik kocsi.

Sérültekről egyelőre nem tudni. Az utak a Dunántúl északi részén is csúszósak, jegesek az ónos eső miatt. A tűzoltók más balesetekhez is vonultak a megyében, az ő járműveik ugyancsak nehezen haladnak a tükörjégen.

(Forrás: hirszerzo.hu)

Csak szépen sorban
Csak szépen sorban
Tánczos Mihály

2009.01.14. 11:15

Szombathelyen már másodszor sózzák a főutakat, és folyamatosan takarítják a mellékutakat is a városban. A Szova Zrt. munkatársa elmondta, hogy az időjárás előrejelzés alapján enyhülésre számítanak, de amíg -4 fok körül van a hőmérséklet addig visszafagy az utakra a csapadék. A város útjai egyébként többnyire havasak, latyakosak. Vas megye útjainak takarításán jelenleg 26 gép dolgozik. A főutakat itt is újra sózzák, így nincs lehetőségük arra, hogy a mellékutakat takarítsák, azok állapota elég rossz. Baleset nem történt.

Vas megyében késésekkel ugyan, de menetrend szerint közlekednek a helyközi, valamint a távolsági autóbuszok. Nagyobb fennakadás a megye déli részén, Körmend környékén és az Őrségben van. A reggeli órákban az autóbuszok többsége menetrend szerint indult és 5-10 perces késéssel meg is érkezett úti céljához, Felsőjánosfánál azonban leállt az Őriszentpéterre tartó járat, mert annyira síkos volt az út, hogy nem tudott továbbmenni. Mikosszéplak és a Csehimindszent között is fennakadás van.

Hasonló volt a helyzet a Körmendre tartó járattal Gersekaráton, illetve a Sárvár és Zalaegerszeg között közlekedő autóbusszal, amely csak Hosszúperesztegig jutott el. Gyakorlatilag Zala megyéből egyáltalán nem érkezett meg busz Szombathelyre, valamint a reggeli Pécsi járat is megállt Zalaegerszegen. Később már nem is indították el.

Elpörgő kerekek - Még a kis küszöbök is gondot jelentettek
Elpörgő kerekek - Még a kis küszöbök is gondot jelentettek
Tánczos Mihály

2009.01.14. 10:58

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a közép-magyarországi régióra is kiadta az erős jegesedés és a várható ónos eső miatt a harmadfokú, piros riasztást - tájékoztatott az OMSZ.

Fodor Zoltán meteorológus elmondta, hogy a Dunántúlon súlyos a helyzet, jelenleg is intenzíven esik az ónos eső. A csapadékot okozó felhők északi, észak-keleti irányban haladnak tovább, és valószínűleg érintik a főváros térségét is, emiatt itt is érvényes a piros riasztás.

A következő órák időjárásáról Fodor Zoltán úgy tájékoztatott, hogy a csapadékzóna kora délután elhagyja ugyan az országot, de ónos szitálásra bárhol számítani lehet. A délután folyamán azonban újabb csapadékhullám érkezik dél-nyugat felől, amely újabb ónos esőket, a Dunántúlon havazást fog okozni. Hozzátette, hogy erre a hajnali órákig elsősorban a Dunántúl nyugati területein kell számítani.

Nem árt a kapaszkodó
Nem árt a kapaszkodó
Tánczos Mihály

2009.01.14. 10:55

Három kamion keresztbe fordult a síkos úttesten Veszprém határában, a 8-as számú főút Várpalota felé kivezető négysávos szakaszán - közölte a regionális közútkezelő ügyeletese.

A teherjárművek szinte teljesen elzárják az utat, a forgalom egy sávon, torlódva halad - tette hozzá Gordos Balázs. Tájékoztatása szerint ugyancsak a 8-as főúton - a litéri elágazónál - három személykocsi csúszott össze. A megyében szerdán másodszor is megkezdték a főutak - különösen a bakonyi szakaszok - sózását, és folyamatosan sózzák már a mellékutakat is. Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szerda kora reggel óta a megye útjain 15 koccanásos baleset történt, de egyik sem járt személyi sérüléssel.

(Forrás: privatbankar.hu)

2009.01.14. 10:30

Zalában összeomlott az autóbusz-közlekedés, több helyen is utakat zártak le szerdán az ónos eső okozta balesetek miatt. Pölöske közelében gabonát szállító kamion borult fel, Zalaegerszegen villanyoszlopnak csapódott egy személyautó, a megye több pontján árokba csúsztak vagy elakadtak járművek a meredekebb domboldalakon.

A Zala Volán személyközlekedési üzletágának igazgatója elmondta, hogy az időjárás miatt Zala megyében gyakorlatilag összeomlott az autóbusz-közlekedés. A dombokkal szabdalt megyében a buszok túlnyomó többsége elindulni sem tudott, vagy csak félútig jutott el.

(Forrás: hvg.hu)
Üres utak, üres parkolók - autó nélkül sem áll meg az élet
Üres utak, üres parkolók - autó nélkül sem áll meg az élet
Tánczos Mihály

2009.01.14. 10:20

Az idokep.hu szerint jelenleg Szombathely térségében -5 fok környékén alakul a hőmérséklet, és továbbra is ónos eső valamint fagyott eső esik. Délelőtt 10 óra körül az OMSZ a Közép-Magyarországi térségre is kiadta a legmagasabb szintű, azaz a piros riasztást. Az ónos esőt okozó felhőzóna északi, északkeleti irányba halad.

Radarkép 2009.01.14. 09:45
Országos Meteorológiai Szolgálat

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Vas megyében 9:45-ig nagyobb baleset a jeges utak miatt nem történt. A rendőrség ügyelete arról tájékoztatta lapunkat, hogy Szombathely környékéről két koccanásos balesetről érkezett bejelentés, az egyik Szombathelyen a Lovas u. - Söptei u. kereszteződésében, a másik pedig a 86-os főút Nagygeresdi leágazójánál történt. Személyi sérülésről nem érkezett hír. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a megszokottnál jóval óvatosabban vezessenek, és nyári gumival még a városban se induljanak útnak.

2009.01.14. 10:05

Információink szerint a Magyar Közút Kht. munkatársai már reggel fél 4-kor kezdték el az utak sózását, azóta folyamatosan járnak a gépek. Tudósítónknak nemrégiben sikerült beszélnie az útellenőrökkel, akik elmondták, a városon belül kulturáltan, óvatosan zajlik a közlekedés.

Felhívták viszont a figyelmet arra, hogy aki teheti, kerülje el a tranzitutakat. Ilyen például a 86-os főút. A kamionosok ugyanis olyan tempóban közlekednek, mintha semmi sem történt volna, ezzel gyorsabb haladásra kényszerítik a személyautókat is. Komolyabb balesetről az útellenőrök sem tudtak.

2009.01.14. 9:55

A mentők ügyeletese arról tájékoztatott, hogy eddig három olyan esethez kellett kivonulniuk, amelyet a csúszós járda okozott. Egy járókelőt ficamot szenvedett el, töréses baleset nem történt.

Az utakon sem történt sérüléssel járó közlekedési baleset Szombathelyen, kisebb koccanások azonban előfordultak.

Ónos eső szerda reggel
Folyamatosan dolgoznak a homokszórók
Horváth Balázs

2009.01.14. 9:25

Tudósítónk jelenti: a szombathelyi belvárosban kevés autó van az utakon, lassú a forgalom, a sofőrök többsége óvatosan vezet. Feltűnő, hogy nagyon sok az üres parkolóhely, úgy tűnik, az autósok megfogadták a tanácsokat, otthon hagyták autóikat.

Az utakon folyamatosan járnak a homokszórók, és az üzletek előtt is tisztítják a járdákat. Utóbbira egyébként jogszabály kötelezi a boltosokat, övék a felelősség, ha valaki az üzlet előtti, feltakarítatlan járdán csúszik el és sérül meg.

2009.01.14. 08:55

Vas megyében késésekkel ugyan, de menetrend szerint közlekednek a helyközi, valamint a távolsági autóbuszok. Nagyobb fennakadás a megye déli részén, Körmend környékén és az Őrségben van. A reggeli órákban az autóbuszok többsége menetrend szerint indult és 5-10 perces késéssel meg is érkezett úti céljához, Felsőjánosfánál azonban leállt az Őriszentpéterre tartó járat, mert annyira síkos volt az út, hogy nem tudott továbbmenni; a jármű várja a mentesítést.

Hasonló a helyzet a Körmendre tartó járattal Gersekaráton, illetve a Sárvár és Zalaegerszeg között közlekedő autóbusszal, amely csak Hosszúperesztegig jutott el. Valamennyi busz utasai arra várnak, hogy a közútkezelő járhatóvá tegye előttük az utat.

Ónos eső szerda reggel
Csúszósak az utak
Horváth Balázs

2009.01.14. 08:35

Nagy intenzitással esik ismét az ónos eső illetve fagyott eső Szombathelyen. A SZOVA Zrt-nek jelenleg 13 gépe dolgozik a város útjain, de ennél az intenzitásnál nem tudják megoldani az utak jégmentesítést, ráadásul a -6 fokos hőmérsékletben visszafagy az ónos eső a burkolatra. A parkolókat és a járdákat kézi erővel is próbálják síkosság mentesíteni, 10-12 ember dolgozik jelenleg a városban ezen. Kiss Roland diszpécser elmondta, hogy ha nem enyhül az idő, és nem áll el az ónos eső, akkor várhatóan újra kell kezdeniük a főútvonalak takarítását, és így a mellékutakon nem tudnak sózni. A városban több koccanás történt, de személyi sérülés nem volt.

Ónos eső nehezíti a közlekedést Vas megyében is, de baleset ott sem történt. A főutak só nedvesek, helyenként jegesek. Folyamatosan sózzák a fő utakat és megkezdték a megye mellékútjainak síkosság mentesítését is. A Nyugat Dunántúli Régióban hajnal óta 82 géppel vannak kint a közút munkatársai az utakon, ebből Vas megyében 21 jármű dolgozik.

Ónos eső szerda reggel
Sokáig kell kaparni a szélvédőket
Horváth Balázs

2009.01.14. 07:30

Piros riasztást adott ki az ónos eső miatt a Nyugat-Dunántúli területekre az OMSZ. A piros jelzés tartós, intenzív jegesedést jelent, helyenként akár több milliméteres jégréteg is kialakulhat, ami miatt a közlekedésben fennakadások lehetnek.

A Magyar Közútnál szerda reggel érdeklődésünkre elmondták, hogy a főutakat kora reggel már végigsózták, a mellékutak jégmentesítése jelenleg is zajlik Vas megyében. A nap folyamán további ónos eső várható, és főleg az erdős területeken átvezető útszakaszokon jegesedés is előfordulhat, ezért kérik az autósokat hogy megfelelő óvatossággal vezessenek.

A Vasi Volán minden járata el tudott indulni szerda reggel, 5-10 perces késésekre lehet számítani.

A MÁV tájékoztatása szerint a vasúti közlekedésben nem okozott fennakadást eddig az ónos eső, és a peronokat is folyamatosan sózzák.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló

Tovább az oldalra