Mostanában jelentős változás figyelhető meg a honi internetező társadalom életében, ugyanis megnőtt az igény a kis- és középvállalkozások Interneten való megjelenésére. A megfelelő információ hiányában, azonban könnyedén csalók és uzsorások karjaiba futhatnak, a cikkben nekik szeretnénk segítséget nyújtani.
Okok és okozatok
Talán kezdjük az elején: Mi az oka ennek az informatika szakma által mindig remélt, de oly nehezen beérett változásnak, ugyanakkor miért pont most? Ami biztos, az egykori főiskolai-, egyetemi hallgatók pozíciókba, tanácsadói helyekre kerültek, ill. az adott munkahelyen, családban, szűk baráti körben hintik az igét, s ha szükséges "netes" szakértőként is megnyilatkoznak.
Ha említettem a felsőoktatatást, ehhez társul a kicsit elfeledett, de igen jótékony hatású "sulinet" program, amely az általános- és középiskolákat számítógépekkel, később Internet eléréssel ajándékozta meg, így minden családba, a felnövekvő generáció által beszivároghatott az alapvető informatikai tudás. Ne feledkezzünk meg az átképzésekről, tanfolyamokról sem, ahol fel lehet szippantani értékes hírmorzsákat. Az így kialakult réteg igényei már a valós európai igényekhez közelítenek.
Ugyanakkor nem ájul el a magyar "nép", ha egy hazai weboldalon néhány közepes mozgókép fogadja, nem lehet megetetni vele, varázslat amit lát "csak neked, csak most, csak itt", hisz a kisfia a 6.b-ben heti a 2x3 órás infó-szakkörön különbet csinált. Így, a hazai minőség egyre javulni látszik, amit a folyamatosan növekvő igények, elvárások gerjesztenek. A változás ilyetén időpontját tán a hazai Internet-szolgáltatók, és a külföldről beáramlott tőke is segíti, ezek nélkül a komponensek nélkül hosszú folyamat lenne a felzárkózás nyugati szintre.
Mibe kerül a Neten lenni, ill. a regisztráció könnyen járható útjai
Az Interneten való megjelenésnek létezik nagyon egyszerű, ugyanakkor bonyolultabb módja egyaránt, aki fent akar lenni, az könnyedén megteheti, csupán döntenie kell, mit szeretne és mennyit hajlandó áldozni a reklám eme formájára.
Az anyagi ráfordítást tekintve akad ingyenes, ill. komolyabb anyagiakkal járó megoldás is, előnyök hátrányok mindkét oldalon találhatóak. A döntést természetesen Ön hozza meg, kis utánajárással hetek alatt egy átlag, Internetet valamelyest ismerő számítógép felhasználó is megfelelően tájékozottá válhat. El tud igazodni, a szakmát övező zsargonban (ebből adunk a cikk végén egy kis ízelítőt) vagy szakértők bevonása mellett dönt.
Az ingyenes felkerülés lehetőségei:
Rengeteg un. Freeweb található, ahol a honpolgár, akár pillanatok alatt "honlappolgár" is lehet, ebben a kőkeményen Internet-polgári szférában.
Sokan ezt használják ki, mikor a nyomdafestéket nem tűrő, ill. különböző rendeletek sora által szigorúan tiltott anyagokat publikálnak (pornográf képek, videók, kalózprogramok, cd-ről "lelopott" zenék, stb.) Ezeken a szervereken, egy kis keresgélés után mindenki rátalál a Net efféle mazsoláira. A szolgáltató, aki ezekért a helyekért felelős, látszólagos szélmalomharcot vív, hisz mondván, "ha leszedi az egyik helyről, feltöltik újra más néven", ha túl makacs az ellenállása, akkor ott a többi freewebes, aki szemet huny az ilyen ügyek felett.
És valljuk meg bátran, ugye nem hisszük azt, hogy minden percben figyelhetik a szervert, amikor a szakemberei jól jönnek a napi produktív munkában, amiből a bevétele oroszlánrésze is származik? Az ingyenes webhely üzemeltetési profitja a reklámozótól jön be, aki a nézettségi ráta láttán jut el a mindennapi katarzisig, s vajon mire gyűlik a nép? Hát nem a Lenin összest olvassák az biztos. (Tán nem kell leírnom újra, mi után kutat, egy kis kikapcsolódást keresve a napi hajtás után.)
Az ilyen felkerülés menete (freeweb):
1. a regisztráció:
Egy teljesen véletlenszerűen kiragadott freeweb szolgáltató ilyen regisztrációt (http://freeweb.hu/regisztracio.fw) vár el tőlünk. Mindenesetre rengeteg ötlettel is szolgálhat a tiltott dolgok listája, a kicsit gyakorlottabbak számára, érdemes egyszer elolvasni, s elmerenghetünk, vajh ezeket a sok-sok freeweb tulajdonosnak el kellett játszania, hogy lehessen mit tiltani, no mindegy, ebből látszik kreatív a magyar, ha hagyják.
2. A Freeweb regisztráció után levélben megkapod a jelszavadat.
3. Meg kell szerkeszteni a weblapot, valamilyen jól bevált HTML Editorral - kezdők, haladók is bátran nézzenek rá, nagyon kellemes információhalmaz weblapszerkesztőknek. http://www.hcdev.hu
4. Majd nincs más hátra, mint feltölteni a megadott címre. (ftp.freeweb.hu), a szükséges FTP (File Transfer Protocol) program a Freewebről és a HCDEV-ről is letölthető, vagy www.cuteftp.com-ról.
Előnyei:
- Ennél olcsóbb megoldás egyszerűen nincs, ez tény.
- Kezelhetősége is egyszerű
- Sok segítség található a Freewebeken: fórumok, webszerkesztő kellékek, kereső programokba regisztrálják az anyagod ingyen, nézettségszámlálót adnak, INGYEN.
- Hamar beletanulhatsz a webszerkesztésbe
Hátrányai:
- Idegesítően sok a kéretlen elektronikus levél (spam) a Freeweb használatakor, adataidat összegyűjtik és le sem szállnak némely szolgáltatónál rólad a direktmarketing gyakorló ördögei.
- a lapod megnyitásakor, reklámcsíkok (banner), előugró ablakok (pop-up) jelennek meg, amik komolytalanná tehetik azt.
- a szolgáltató nem garantálja az elhelyezett lapod biztonságát, bármikor megszüntetheti, vagy törölheti is (vélt, valós okok miatt).
- a tárhely hamar megtelhet, ha korlátozva van (~ 2Mb), és nincs bővítési lehetőséged
- olykor elviselhetetlenül lassú, hisz a gépen sokan dolgoznak, és a látogatókat is ki kell szolgálnia
- leállások esetén nincs kontaktszemély, aki felelősen foglalkozna az ügyeddel
A másik lehetőség:
A saját domain név (pl. www.grandhotel.hu) után áhítozók számára más utat javasolunk, és tessék kérem hölgyeim/uraim sietni, hisz a jól csengő bejegyzetlen nevek száma egyre fogy.
Ugyanakkor, ne feledkezzünk meg az un. "domainnév-kalózokról" sem, akik számolatlanul veszik a jó hangzású, vagy menő vállalkozások által használt neveket, majd áron felül szándékoznak értékesíteni a jegyzéssel elkésett polgároknak. A névbejegyzést ugyanis bárki elindíthatja, amennyiben két hét várakozási idő közben valaki más nem jelzi igényét erre a névre. A várakozólista és a regisztrált nevek megtekinthetőek a http://www.nic.hu Internetcímen, ahol értékes információkat is megtudhatunk a hazai regisztrátorok (Internetszolgáltatók Tanácsának) némileg zárt klubjáról.
Egy fiktív egységen, a Grand Hotel példáján mutatjuk be mik a teendők. Első lépésként, az önálló internetes névre (domain-re) van szüksége. Ez Önnek egyszeri költségként (szolgáltatótól függően 10 - 12 ezer forint egyszeri díjat jelent) tehát Ön kitalálja, majd megvásárolja domain-nevét, ebből csak ez az egy lesz a világon, a cím bejegyzése a szükséges regisztrációs idő miatt 1-2 hetet vesz igénybe, majd az Ön tulajdonába kerül. Ebben az esetben az Ön vállalkozása www.grandhotel.hu néven lesz elérhető.
További egyszeri kiadást az oldalak elkészítése jelenti (amennyiben szakemberrel dolgoztat). Egy vállalkozás, étterem, panzió, vagy szórakozóhely internetes megjelenítése (csinosan kivitelezett nyitóoldal, a hely bemutatása az Interneten megszokott, könnyed stílusban, esetenként rövid angol és német nyelvű információk, az árak, szolgáltatások, programok bemutatása, vendégkönyv, esetleg internetes rendelés lehetősége) általában 6-8 nyolc oldalt tesz ki. Hat oldal készítési költsége ~32 ezer forint, 8 oldalé ~42 ezer forint. Érdemes igényesen elkészíttetni profi fotóssal együttműködve a reklámfelvételeket, ~2 000 - 2 500 forint/darab áron, hisz hosszú időn keresztül lehet vállalkozása, egyéb ötlete, találmánya reklámfelülete.
Speciális kamerával 20-30 másodperces digitális mozgófelvételt is készíttethet, ezt megfelelően tömörített formában elhelyezheti az Ön web-oldalán, és a látogatók saját gépükön lejátszhatják - ennek reklámértékét különösebben nem kell ecsetelni. A videofelvétel készítési költsége ~15-20 ezer forint.
A saját domain-nek havi költségei vannak, a név úgynevezett szervizelését (a világ minden pontjáról való állandó elérhetőségét) ~4-6 ezer forintért biztosítják a szolgáltatók. Az oldalakat az Internetes cég szerverén (egy nagy teljesítményű számítógépen) való elhelyezésért, általában kérnek a szolgáltatók egy tárhely díjat MegaByte-onként ~500-1000 Ft-ot. Itt kínálkozik egy másik megoldás is, ha vásárol egy számítógépet, amelyet az Internet szolgáltatónál elhelyez, un. szerverbérlet címén, amikor a szerverirányú adatforgalom után havidíjat fizet, melynek összege a szolgáltatóval való egyeztetéstől és kapcsolattól függően széles határok közt szóródik (az ingyenestől, a 40-50 Ft/Megabyte-os összegig). Az oldalait havonta egyszer - illetve a programokhoz, ajánlatokhoz igazodva - tartalmilag frissítik, ilyenkor lehetőség van változtatásra, az információ aktualizálására, módosításra, esetleg ebből kifolyólag tárhely bővítésre.
Egyszeri kiadás:
Domain-regisztráció: 10 - 12 ezer forint + áfa
Oldalak készítése: 32 ezer forint + áfa (6 oldal), 42 ezer forint + áfa (8 oldal)
Amennyiben igényt tart rá: (a már meglévő képek scan-nelésével is megoldható)
Képek: 2.000 - 2.500 forint + áfa (darabonként)
Digitális felvétel: 15-20 ezer forint + áfa
Havi költségek:
Névszolgáltatás: 4-6 ezer forint + áfa
Tárhely: 1500-3 ezer forint + áfa (3 Mbyte)
Frissítés: 3 ezer forint + áfa -tól.
Amit tudni akarsz a Netről, de soha sem merted megkérdezi...
Ismertebb Internetszolgáltatások, ill. néhány alapfogalom
Web:
szöveges, grafikus publikációs forma, kizárólag Interneten való hozzáféréssel vehetjük igénybe
FTP:
fájlok (bármilyen adat) küldésére kidolgozott átviteli rendszer
E-mail:
Elektronikus levélküldési rendszer, Internetes előfizetéssel kell rendelkeznünk, vagy bérelt vonallal, hogy hozzáférjünk a levelesládánkhoz, mailbox-unkhoz (mérete szolgáltatótól függően 2-4 Megabyte). Kiegészíthető E-mail továbbítással, amely automatikus továbbítja a Szolgáltatónak jelzett címre, címekre.
Szerver bérlet:
A szolgáltató biztosítja az állandó elérést, viszont a tartalom a nála elhelyezett szerver (viszonylag nagy teljesítményű számítógép) által érhető el Weben, FTP-n, mely az Ön tulajdona. Előnyei: nincs tárhely költség, bármikor áthelyezhető, igény szerint növelhető teljesítmény, hozzáférés. Hátrányai: a szerver üzemeltetése (web, ftp szolgáltatások telepítése azok felügyelete, biztonsági kérdések), felügyelete profi szakembert igényel, amennyiben a szolgáltató biztosítja, ez pluszköltségként jelentkezik 10-20 ezer Ft/hó, ill. a gépvásárlásból fakadó kezdetben komolyabb befektetés.
Nagy mennyiségű adat elhelyezésénél, és/vagy várható nagy forgalomnál mégis ezt ajánljuk.
Szerver irányú forgalom:
A szerverre érkező információ mennyisége, ez a "feltöltésekből" származó adattömeg, általában adott értékig kedvezményes, helyenként ingyenes (300-500 Megabyte) tehát a letöltött adatokért nem Ön, hanem a letöltő fog díjat fizetni.
Spam:
Kéretlen e-mail-ek, dömpingszerűen.
Pop-up:
A böngészőablak elé ugró újabb figyelemfelkeltő ablak (általában hirdetés)
Banner:
Reklámcsík, mely a weblapon a legdivatosabb hirdetési felület, méretében szabványosított 468 széles x 60 magas, képpontban (pixel) számolva