Egy férfit halálra vertek egy budapesti szórakozóhelyen

Az V. kerületben történt az eset.

Halálos bántalmazás történt szombat késő este egy V. kerületi szórakozóhelyen – közölte a rendőrség. A bejelentés 22:39-kor érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, miután egy fiatal férfit brutálisan megvertek – írja a 444.hu.

A kiérkező rendőrök azonnal megkezdték a férfi újraélesztését, amelyet később a mentők folytattak, majd kórházba szállították, de az orvosi ellátás ellenére életét vesztette.

A rendőrök 22:45-kor a helyszínen elfogtak egy 28 éves férfit, akit halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt hallgatnak ki. A körülmények tisztázása és az elszámoltatás folyamatban van.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek