Öngyilkos lett a Dignitas alapítója, Ludwig A. Minelli – a 93. születésnapja előtt vetett véget életének

Ő volt az asszisztált öngyilkosságok úttörője, mivel Svájban a törvény tiltja az eutanáziát.

Nem sokkal 93. születésnapja előtt orvosi segítséggel vetett véget életének Ludwig A. Minelli, a svájci Dignitas alapítója és főtitkára – közölte a szervezet. A honlapon megjelent rövid közleményben úgy fogalmaztak: „Egy úttörő és harcos nyugovóra tér.”

Ludwig A. Minelli
Alexander Egger via Facebook.com

Minelli 1998-ban hozta létre a Dignitast, amely kulcsszerepet játszott abban, hogy az asszisztált öngyilkosság Svájcban elfogadottá és széles körben ismertté váljon. Az ország jogrendje továbbra sem engedi az eutanáziát, ám az asszisztált öngyilkosság – amikor a halált okozó cselekményt maga az érintett hajtja végre orvosi és jogi felügyelettel – évtizedek óta legális.

A Dignitas különlegessége, hogy külföldiek számára is elérhetővé teszi ezt a lehetőséget, így az évek során sokan utaztak Svájcba, hogy a szervezet segítségét igénybe vegyék.

A Dignitas közölte: Minelli örökségét tiszteletben tartva változatlanul folytatják a munkát, amelyet alapítójuk több mint két évtizeden át épített – írja a 444.hu.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
(díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)

Az Alapítvány az öngyilkosság ellen honlapján, ide kattintva további információ található.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek