Kőszegen azt hallani, hogy olyan sokáig tart a Jézus Szíve templom felújítása, hogy az állványzat bérleti szerződése is lejár

Mért húzódik ennyire a munka? A szóbeszéd nyomába eredtünk.

Az utóbbi hetekben felröppent a hír, hogy a kőszegi Jézus Szíve Plébániatemplom állványzatát a lejáró bérleti szerződés miatt lebontanák Ágh Péter pörgős akciófilmet csináltatott a kőszegi templom keresztjéről 2025. December 14. 11:52 . Többen aggódtak, hogy a felújítás így akadozni fog, illetve az állványzat újabb felállítása ismét sok pénzbe kerül. Utánajártunk a részleteknek, és Sarkadi Mártonnal, a templom felújításának szakmai vezetőjével beszélgettünk a helyzetről. Vele korábban már beszéltünk Mikor láthatjuk újra állványzat nélkül a kőszegi Jézus Szíve templomot? 2025. April 16. 19:10 a templom felújításával kapcsolatban.

A kőszegi Jézus Szíve templom állványainak tetejéről
Kőszegi Jézus Szíve Plébániatemplom felújításáról készült korábbi galériánkért kattintson a képre
Mészáros D. Zsolt

Állványzat – nincs szó bérlésről

Sarkadi elmondta: az állványzatot az egyházmegye saját forrásból vásárolta meg, hogy ne legyen bérleti díj, és ne akadályozza az építkezést. „Az állványok a felújítás befejezéséig maradnak a templom körül, és csak utána kerülnek eltávolításra” – fogalmazott. Így a korábbi pletyka, miszerint a bérleti szerződés lejártával az állványzatot elbontanák, teljesen alaptalan.

A szakmai vezető hozzátette: bár előfordultak kisebb garanciális viták és szállítói fennakadások, ezek módosították az eredeti bontási határidőt, de az állványzat eltávolítása várhatóan jövő tavasz környékén történik majd meg, az időjárástól függően.

A felújítás állása

A templom központi tornyán szinte minden készen van, a főhajó tetőzetén már csak minimális munka van hátra. Az oldalsó homlokzatokon a felújítás előrehaladott állapotban van, az északi oldalon, a kert felőli, rosszabbb állapotba jutott részen viszont még van olyan teendő, amit a hideg beálltával már nem lehetett elvégezni.

A belső tér felújítása azonban jóval komolyabb feladat: a falakat utólagos szigeteléssel kell ellátni, a padló több helyen megsüllyedt, és a festés több részletét restaurálni kell, hogy az épület eredeti állapotát és esztétikáját visszaállítsák. „Ez egy nagyon komoly munka, de a kormánytól kapott támogatás elegendő a belső felújítás elvégzéséhez is” – hangsúlyozta Sarkadi.

Nyitottság és közérdek

A szakmai vezető kiemelte, hogy a munkálatokról az érdeklődőknek folyamatosan lehetőségük van tájékozódni: novemberben nyílt napokat is tartottak, ahol be lehetett járni a teljes építési területet, és előadásokat is szerveztek a templom történetéről, problémáiról és műszaki kérdéseiről. „Teljes mértékben megvan a nyitottság” – mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet