Mikor láthatjuk újra állványzat nélkül a kőszegi Jézus Szíve templomot?

Évek óta zajlik az ország egyik legszebb neogótikus templomának restaurálása. Hogy hol tart pontosan a felújítás, arról Sarkadi Márton projektvezetőt kérdeztük.

„Kész csoda, hogy a templomnál nem történt korábban baleset, ugyanis számos eleme már életveszélyes volt az épületnek” – kezdi lapunknak Sarkadi Márton építész, a Szombathelyi Egyházmegye projektvezetője, amikor arról kérdezzük, hol tart jelenleg a kőszegi Jézus Szíve-templom felújítása.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Ahogy arról lapunk is beszámolt Sokmilliárdos felújítás a kőszegi templomokon: három templomnál komoly problémák merültek fel 2023. April 18. 07:13 , több mint 6,1 milliárd forintos kormányzati támogatással újul meg a 2020-as években hét, építészetileg és történelmileg is jelentős értékű római katolikus épület a városban, köztük a Jézus Szíve-templom is. A Fő téri neogótikus épület restaurálása lényegében nem megkezdődött, hanem folytatódott, hiszen 2018-ban már adott erre a kormány 400 millió forintot.

A kőszegi Jézus Szíve templom állványainak tetejéről
Mészáros D. Zsolt

Már a templom tervezésénél is vétettek hibákat

Sarkadi Márton azt mondja, eleve a templom tervezésénél és építésénél is vétettek hibákat, majd később a kisebb-nagyobb felújításoknál is. Már a két világháború között le kellett cserélni az eredeti tetőfedést egy jégverés miatt. Valószínűleg onnantól folyamatosan beázott az épület.

Tehát a tetőszerkezet javítása teszi ki az elvégzendő munkák dandárját, ezen kívül cserélik a tetőfedést, és minden ehhez tartozó főként horganyból lévő olyan díszítményt, amelyek az elmúlt 120 év alatt elérték élettartamuk végét.

A horganylemez, bádoglemez 50-100 év alatt elöregszik, törékennyé válik, repedezik, ezért sajnos az eredeti, jellegzetes díszítményeknek a megtartása szóba sem kerülhetett. Ezeket újból le kellett gyártatni. Ez önmagában is nagyon nehéz, egyrészt, mert kevés díszműbádogos szakember van, másrészt a mai anyagok más összetételűek és mást engednek, mint a régiek. Kisebb az ólomtartalma a mai lemezeknek, ezért nem formálhatók úgy, mint a korábban használt anyagok.

A horganylemez 50-100 év alatt elöregszik, ez jól látszik a deszka alatti lemezen
Sarkadi Márton

Az építész sorolja: a toronysisak helyreállítása befejeződött, ott már a tetőfedés folyik és a hosszház tetőszerkezetének a javítása is a végéhez ér. (A hosszház hagyományosan az európai keresztény templomok azon része, amely a híveknek ad helyet.)

A toronysisak
Facebook/Kőszeg város

Hamarosan kezdődhet az állványbontás

Zajlik a homlokzat felújítása is. El kell távolítani azt a műanyag alapú festéket, amelyet az 1980-as években használtak. Ezt a műkődíszítményekről is lecsiszolták. A műkődíszítmények egy részét természetes faragott kőre cserélik, a többit lehet javítani.

Sok helyen a műkődíszítményeket, természetes, faragott kőre cserélik
Mészáros D. Zsolt

Azoknál a részeknél alkalmaznak természetes követ, ahol a műkő jobban ki van téve az időjárás viszontagságainak . „Több száz kilogramm ilyen műkőtörmelék hullott le az elmúlt évtizedekben a templomról. Nagy szerencse, hogy ebből nem lett baleset. Jobb a természetes kő. ” – mondja a projektvezető, hozzáteszi ezután pedig jön a vakolás.

Az elmúlt évtizedekben sok műkőtörmelék hullott le
Facebook/Kőszeg város

Ennek a munkának nemsokára látjuk majd az eredményét is, hiszen hamarosan indulhat az állványbontás, elkezd kibontakozni a felújított tető és homlokzat. Egyébként az állvány tervezésénél nagy segítség volt, hogy készült egy háromdimenziós modell a templomról.

A kőszegi Jézus Szíve templom állványainak tetejéről
A homlokzat is megújul
Mészáros D. Zsolt

Most már a szentélyen is dolgoznak, de itt újabb műszaki nehézséggel kerültek szembe a szakemberek. „Még a problémákat sem lehet feltárni anélkül, hogy az ember ne hajtana végre komoly beavatkozásokat” - mondja Sarkadi Márton.

Örülhetünk, hogy nem szakadt be a szentély

Az építész azt meséli, a szentély fölötti huszártorony, ami szintén egy nagyon nagy építmény - több mint 20 méter magas a szerkezete -, rendkívül rossz állapotban van. Meg kellett emelni ahhoz, hogy egyáltalán be lehessen állványozni. Ehhez a szentély padlásterében állítottak össze acél rácsostartókból egy szerkezetet. Így tehermentesült az alatta lévő rész, aminek a falazatába az eredeti építésnél faoszlopokat is befogtak és ezekhez kapcsolták a feszítőműveket, amik tartják a huszártornyot.

A beázások miatt ezek a faoszlopok is tönkrementek, ezeket is cserélik. Ez lesz az egyetlen hely, ahol nem az eredeti szerkezetet javítják, hanem más szerkezeti megoldást alkalmaznak, nagy acél sarukra ültetik rá a huszártornyot. A padlástérben zajló javítások kívülről ugyan nem látványosak, de elengedhetetlenek.

A templombelső is felújításra szorul

A templombelsőt lassan 20 éve részben felújították, viszont azóta néhány helyen beázott. Szükség lenne szigetelésre, az elektromos hálózatot a ‘80-as években cserélték, de mostanra életveszélyessé vált. A padlót is cserélni kell. Itt is sok fontos munka van, a kérdés az, hogy a felújításra szánt pénz mire lesz elég. Nyilván a veszélyes helyzeteket mindenképpen orvosolják.

A templombelső 2021-ben
Mészáros D. Zsolt

Amikor arról kérdezem a szakembert, körülbelül mikor végeznek majd a munkákkal, rögtön rávágja: ez egy nehéz kérdés. Ugyanis egy ilyen rossz szerkezeti állapotú épületnél – sőt, műemléképületeknél általánosan érvényes - sok problémára felújítás közben derül fény, amikor a nehezen hozzáférhető részekhez eljutnak a kivitelezők. Tehát pontosan még nem lehet megmondani.

A szentélyrésszel jövőre végeznek

Például a huszártornyot annak idején körbebádogozták, egészen addig amíg nem bontják le róla teljesen a bádogot, nem lehet megmondani mi a problémája. „Mondhattuk volna azt, hogy mivel nem tudjuk, mi a gond, számoljunk azzal, hogy inkább cseréljük az egészet, de ez óriási többletköltséget jelentene. Mi inkább úgy döntöttünk, érjünk el odáig, hogy fel tudjuk mérni a károkat és akkor majd válaszolunk arra, hogyan lehet megoldani, az mennyibe kerül és mennyi idő alatt tudjuk elvégezni a munkát ” – magyarázza Sarkadi Márton. Úgy néz ki, jó döntést hoztak, hiszen a napokban megbontották a bádogot, egyelőre azt látják, nincs nagy probléma a huszártorony szerkezetével. Annyit azért elárul a szakember, a Jézus Szíve-templom homlokzatának felújítása nagyrészt befejeződik az idén, a szentélyrésszel viszont csak jövőre végeznek.

Sarkadi Márton

Mi a helyzet a többi épülettel?

Közben arról is sok mindent megtudtunk, hogyan zajlik lépésről-lépésre a többi kőszegi egyházi intézmény felújítása. Ezt is megosztjuk olvasóinkkal, mert érdekesnek tartjuk.

Ami a többi megújuló kőszegi egyházi épületet illeti - amelyek felújítási összege szintén benne van a már említett, államtól kapott 6,1 milliárd forintban -, a Szent Imre-templom belső felújításával elkészültek, újra is szentelték a templomot az ősszel. Most a homlokzatok felújítása következik, ez rövidebb ideig tartó munka lesz. Bár meglepetés itt is érte a kivitelezőket. Az eredeti projektben nem szerepelt a tetőszerkezet felújítása, mivel az körülbelül 10-15 éve megtörtént. De annyi hibát vétettek a korábbi felújításnál, hogy most muszáj volt ismét belekalkulálni a projektbe, még úgy is, hogy ez többletköltséggel jár, hiszen az építőipari garancia már lejárt. Az építész azt is hangsúlyozza, ezért is fontos az alapos felmérés, - ahogy a mostani felújításnál eljártak - ami alapján részletes tervet lehet készíteni, mert azt számon lehet kérni.

A Szent Imre-templomot már újraszentelték
Facebook/dr. Székely János megyéspüspök

A Szent Jakab-templomnál, ami egy középkori épület, sokkal több belső restaurálási munka adódik, előkerültek eddig nem ismert festések is. Eközben a homlokzaton is haladnak a kőrestaurátori munkákkal. A nyugati homlokzat gyakorlatilag kész, a déli homlokzaton és a szentélyen folynak a munkák, amelyek a tavaszi kedvező időjárás miatt hamarosan felgyorsulnak. Ezek után a vakolatok helyreállítása következik. Az új alatt a régi vakolatok is megmaradnak majd, hiszen ezek is fontos tanúi az épület történetének. Itt is volt korábban tetőfelújítás, de így is lesz munka a tetőszerkezeten.

A Szent Jakab-templomnál sok a belső restaurátori feladat
Facebook/ A kőszegi templomok kutatása és helyreállítása

A többi épületnél lényegében befejeződtek a felújítási munkák, kisebb tennivalók vannak hátra, a Szent Vér-temetőkápolnához most készül az új berendezés, a Kálvária-templomon pedig nagyon fontos restaurálási munkák zajlottak az újraszentelést követően is. Még egy nagy feladat annak a barokk illuzionisztikus Szent Sírnak a restaurálása, amely Magyarországon egyedülállónak számít. Annak köszönhetően maradt meg ez a fából készült szerkezet, hogy mindig csak húsvétkor rakták össze, majd utána elbontották és a szentély mögötti kamrában őrizték. Az 1940-es évek végi tűzvészben a templombelső égett ki, a kamrák nem, így megmaradt az építmény.

A felújított Kálvária templom kívülről
Facebook/ dr. Székely János megyéspüspök

Elkészült tavaly nyáron a Szűz Mária-kápolna falképeinek restaurálása, zajlik még az oltár restaurálása és most kezdik a remetelakban feltárt festések rendbetételét. Korábban megújult a volt szegényház, a Szent Erzsébet Szociális Központ épülete és részlegesen a Verbita Rendház.

Miből lettek többletköltségek?

A kőszegi egyházi épületek felújításánál tehát jelentkeztek olyan nem várt problémák is, amelyek megoldása többletköltséget eredményezett - mondja Sarkadi Márton. Vagyis túlléphetik az állami keretet. Azt tervezik, ebben az esetben azokat a restaurálási munkákat ütemezik későbbre, amelyek nem függnek össze más munkákkal.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra