Rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki közel negyedmillió forintot lopott el egy nő otthonából a Balaton-parton. A sértett december 30-án délelőtt tett feljelentést, miután észrevette, hogy eltűnt a pénze – írja a Police.hu.
A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi még az ünnepek előtt járt a nő ingatlanában villanyszerelőként. A munkavégzés során felügyelet nélkül dolgozott, így lehetősége nyílt arra, hogy magához vegye a sértett megtakarítását. A nő csak napokkal később vette észre a hiányt, és gyanúja a szerelésen dolgozó férfira terelődött, akinek a gyors kiszállásért borravalót is adott.
A balatonfüredi nyomozók a bejelentés napján, kora délután elfogták a gyanúsítottat a lakóhelyén. Az 57 éves csopaki férfi a kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Az ügyben lopás miatt folyik a nyomozás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!