Különleges riasztással búcsúztatták a hajdúszoboszlói mentőállomás egyik legismertebb sofőrjét

Olyan bejelentés érkezett, amelynek egészen más lett a vége.

December 17-én este több mentőautó érkezett Hajdúszoboszlón a Hősök terére, miután a riasztás szerint gázolás történt. A kivonuló egységek között ott volt Czeglédi László is, akit a kollégái és az egész város inkább csak Czegaként ismernek.

A helyszínen azonban nem sérült várta a mentőket. Az ellátás megkezdése előtt trombitaszó törte meg a csendet, majd a mentőautók takarásából előlépő kollégák tették egyértelművé: ez a kivonulás nem egy bevetésről, hanem egy meglepetésről szólt.

A Hajdúszoboszlói Mentőállomás munkatársai így köszöntek el attól a gépkocsivezetőtől, aki három évtizeden át szolgált az Országos Mentőszolgálatnál. Czeglédi László 1995 augusztusában csatlakozott a hajdúszoboszlói állomáshoz, azóta több mint 635 ezer kilométert vezetett le balesetmentesen.

Munkáját a kollégák szerint végig a nyugalom, a pontosság és az emberség jellemezte, jelenléte hosszú éveken át kiszámíthatóságot adott a mindennapi szolgálatok során.

Az est végül nem siető beavatkozással, hanem kézfogásokkal, ölelésekkel és gratulációkkal zárult, a búcsú pedig egy nagy torta mellett vált teljessé. A mentőállomás közössége így adott méltó lezárást egy harmincéves pályafutásnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek