Hosszan tartó, súlyos betegség után a Markusovszky kórházban elhunyt Feiszt György nyugalmazott levéltáros, Szombathely volt alpolgármestere és városi képviselője - erősítették meg több forrásból.
Feiszt György 1950-bemn született Budapesten, iskoláit a Győri bencés gimnáziumban és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte.
1973 óta a Vas Megyei Levéltár levéltárosa, főlevéltáros, majd igazgatóhelyettese volt nyugdíjazásáig.
1990-től volt szombathelyi városi képviselő, az SZDSZ szombathelyi ügyvivője, a párt szombathelyi csoportjának elnöke, 1994-98 között a város alpolgármestere, később az Idegenforgalmi Szakmai Bizottság elnöke. Tagja volt a Településtörténeti Munkabizottságnak és a Magyar Levéltárosok Egyesületének. Az Acta Savariensia sorozat szerkesztője.
Olyan nagy kultúrális projektekben vett részt nyugdíjazása után is, mint a Savaria Karneval, vagy a szombathelyi Bloomsday évről-évre való megrendezése.
Szombathely városa többek között így búcsúzott tőle:
”Szombathely Megyei Jogú Városa osztozik a család gyászában és saját halottjának tekinti az egykori alpolgármestert, akinek munkásságát 2020-ban, a Szombathelyi Bloomsday kulcsfigurájaként Leopold Bloom-díjjal; a Szent Márton-gálán "Szombathely Kultúrájáért Életmű-díj"-jal ismerte el.
Tekintélyt parancsoló, jellegzetes kalapos alakja szerénységét, a kutatás, a múlt iránti tiszteletét, alázatát és nem utolsó sorban a jó humorát is ábrázolta.”
A gyászt súlyosbítja, hogy Feiszt György felesége a közelmúltban közúti balesetben
Halálos baleset a szombathelyi kórház előtt January 23. 08:37 hunyt el, férjét ekkor már a kórházban ápolták.
Feiszt György 2023. májusában volt podcastunk vendége
Podcast – Mi bizonyítja, hogy Szent Márton Szombathelyen született? 2023. May 28. 18:31 .
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!