Fehér por a műszerfalon, kanyargó nyomok a 8-ason – bedrogozva vezetett egy 21 éves férfi

A ló néz, a csikó lát… Csakhogy maradjunk a klasszikusok vonalán.

Ide-oda sodródó autó, riadt dudálások, egy telefonhívás. A 8-as főúton, Veszprém közelében egy 21 éves sofőr úgy vezette a kocsiját, mintha az aszfalt hullámzana alatta. A rendőrök rövid időn belül megállították. A járműben fehér port és üvegpipákat találtak, a drogteszt pedig pozitív lett.

Február 6-án kora reggel érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy a 8-as számú főúton egy autó feltűnően nem tudja tartani a sávját. A mögötte haladó sofőr értesítette a hatóságokat, miután a jármű többször átsodródott a felfestéseken, veszélyeztetve a forgalmat.

A járőrök rövid időn belül megállították az autót és igazoltatták a vezetőt. Az ellenőrzés során a kocsiban fehér, kábítószergyanús port, valamint két üvegpipát találtak, amelyeket lefoglaltak.

A 21 éves balatonfüredi férfit előállították. A helyszíni drogteszt pozitív eredményt mutatott. A sofőrt kábítószer birtoklása miatt kihallgatták, emellett büntetőeljárás és közlekedési szabálysértési eljárás is indult ellene - írja a hvg.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek